Mézes-méhes randevú Székesfehérváron

Mindig jól szokott sikerülni a székesfehérvári országos méhésztalálkozó és vásár, de mostanra szinte fogalommá vált a mindig ilyentájban szerveződő rendezvény. Sok-sok kiállító, rengeteg látogató, s szakmai eszmecsere jellemezte a huszonkettedik „mézes-méhes randevút”.

MTI/AP

Az Országos Magyarországi Méhészek Egyesülete (OMME) Fejér megyei egyesülete vállalta magára a rendezést hajdanán, s azóta is ők végzik az évről évre ismertebbé és népszerűbbé váló rendezvényt.

Nagy Gyula megyei elnök és csapata sokat dolgoznak a sikerért, a zavartalan bonyolításért. A Videoton Oktatási Központban kívül-belül nyüzsgött a sok ember, akár a méhkasban, Magyarország messzi vidékeiről is érkeztek szakemberek, s a Felvidékről és néhányan Erdélyből is.

A kárpát-medencei méz mindig is híres volt, mostanra pedig a hagyományokat követő nemzedék mellett felnőtt az újabb generáció. Ők modern eszközökkel termelnek mézet, de az elvek természetesen az ősi eljárásokon alapulnak.
 
Árusítottak számos mézfajtát, a méhtartáshoz és méz előállításhoz, kiszereléshez és értékesítéshez szükséges eszközöket, illetve az ágazathoz valamiképpen kapcsolódó termékeket. A csinos nagykátai mézkirálynő, Lesták Anita a hagyomány szerint koronájában, elegáns ruhában sétálgatott, a standokon sok fiatal szorgoskodott.

A méhészek egyre népesülő táborát jellemzően családi vállalkozások alkotják, s a fiatalok sem zárkóznak el a bekapcsolódás elől. A Dunántúlon erősek a tradíciók, Kelet-Magyarországon sokan kényszerből vágnak bele a méhészkedésbe, de az igazi lelkesedők kiváló szakemberekké válnak, mondta el Nagy Gyula.
 
Az Év méhésze idei címet a szarvasi Budavári László nyerte el a szakértő zsűritől, kiváló mézeinek értékelése mellett a méz népszerűsítéséért is.

A harmincas férfi feleségével együtt dolgozik, a bioméhészkedés irányába is tekinget, mondta el Rick Tamás méhész, rendező Soponyáról. Az elméleti előadásokat kivetítőn követhették az érdeklődők, Székesfehérváron jelen volt az egyetlen „mézdoktor”, Ludányi István, aki a témából doktorált.

Este méhészbál zárta a 22. országos méhésztalálkozót és vásárt a Jancsár Hotelben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!