Kitartó jelölt: a 750-ből egyetlen ajánlást kapott

Székesfehérvár - Egy párt, egyetlen ajánlószelvény. Viszont népszerűek akarnak lenni - legalábbis ezt mondja az elnök.

Tribolt Lajos

A székesfehérvári 1-es körzet választási bizottsága nem vette nyilvántartásba az Internetes Demokrácia nevű párt jelöltjét, Kárpáti Zoltánnét. Nem vehette nyilvántartásba, mert a hölgynek nem volt meg a szükséges 750 érvényes ajánlása.
Ez így egy sima hír is lehetne. Ám Kárpátiné mindösszesen egy (jól olvasták: egy) ajánlószelvényt adott le. Az viszont legalább érvényes volt.
Nos, kíváncsi lettem a pártra, amelynek jelöltje a 750 ajánlás helyett eggyel beállít a választási bizottsághoz. Kiderült, a pártot az Országos Választási Bizottság hivatalosan bejegyezte. Kárpátiné négy  megyében  próbálkozott a nyilvántartásba vétellel, ám mindenütt elutasították. A párt központjának gyöngyösi címén Bognár Attila  pártelnök vette fel a telefont. Elmondta, hogy nem lepődnek meg, hogy nem veszik nyilvántartásba jelöltjeiket, de szerepelni akarnak, így készülnek a jövőre. Ő maga kilenc körzetben (nem) indult.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!