Választás - Értékelések, fogadkozások

Székesfehérvár - A megyében megszerezhető 13 mandátumból tíznek már gazdája van, egy további nem nevesíthetően a Fideszé, két körzetben pedig második forduló lesz.

Fejér Megyei Hírlap

Fejér megyében a választásra jogosultak 64,47 százaléka adta le voksát a megyei listákra. A megszerzett  szavazatok alapján 6 képviselői helyet lehetett elnyerni a megyei listáról. Ebből négy jutott a Fidesz-KDNP-nek, egy-egy az MSZP-nek és a Jobbiknak. A hatodik listás hely is a Fideszé, ám az, hogy ki tölti majd be, az a második forduló alapján dől el. A képviselői helyet szerzett megyei politikusokat szólaltattuk meg összeállításunkban. 

- Most úgy tűnik, a megyéből egyedül képviselem majd az MSZP-t a parlamentben, ezért nagyon bízom abban, hogy a két, még nyitott körzetből csatlakoznak hozzám párttársaim - mondta Horváth András, az MSZP megyei elnöke, aki a párt megyei listájának első helyéről jutott a T. Házba. - Képviselőként a baloldali értékek védelmét tekintem feladatomnak, az emberek érdekeinek képviseletét,  Fejér  megye és Székesfehérvár ügyei melletti kiállást. El kellene érni, hogy az elmúlt nyolc évben megkezdett fejlődés ne álljon meg.
- Nem lepett meg az eredmény - válaszolt kérdésünkre Rozgonyi Ernő (Jobbik). - Tudtam, hogy a tókörnyéki településeken a Fidesz és az MSZP erősebb, mint a Jobbik. Ez régi tapasztalat, s ezen nem is lehetett változtatni, ezt a falat nem tudtuk áttörni. Azonban a körzet más területein, például Mezőfalván már jobb eredményt értünk el, ahol alaposan rávertünk az MSZP-re, s csaknem győztünk. Az eredményesség szerintem elsősorban annak köszönhető, hogy a nyáron kiépítettük alapszervezeteinket, s a kampány során én magam is huszonhat  településen beszéltem. Összességében 20 százalékos eredményt vártam a megyében... 
 
- A 20 százalékos várakozásomtól elmaradtunk,  mert az európai parlamenti választásokhoz képest lényegesen nagyobb részvétel miatt nem tudtuk eléggé növelni a szavazatok számát - folytatta Rozgonyi Ernő, aki a Jobbik Fejér megyei listájának első helyéről jutott a parlamentbe. Hozzátette:  - Számomra külön érdekes, hogy ugyanarról a listáról kerülök a parlamentbe, mint Orbán Viktor, akivel már dolgoztam ott négy évig. 

- Először is köszönetet szeretnék mondani, megtisztelő ez az eredmény - mondta Tessely Zoltán (Fidesz KDNP), Bicske és környékének új képviselője: - Dolgozunk tovább, hiszen az ország több körzetében még második forduló is következik, és remélem, a Fidesz számára sikerrel. A választások éjszakáján egyébként szerintem a rendszerrel semmi különös nem történt: azt tapasztalhattuk, hogy amit eddig mindig gond nélkül sikerült megoldani, az úgy látszik, az elmúlt nyolc év méltó lezárásaként idén nem jött össze.
- Kiemelkedő eredmény, hogy 57 százaléknál nagyobb arányban sikerült nyernem, hiszen az elmúlt 20 évben olyan nem történt, hogy az első forduló után képviselője legyen Sárbogárdnak és vidékének - összegzett Varga Gábor (FideszKDNP). - Óriási megtiszteltetés számomra a feladat, és kettős alázattal viszonyulok az eredményhez, miközben megköszönöm a bizalmat. Akár az egész országban, úgy a 6-os választókerületben is mélyreható változásokat akarnak az emberek. Nagy a felelősségem abban, hogy visszaszerezzem a politikusok iránti bizalmat, javítsak megítélésükön. Még a kampány idején a polgármesterek elé terjesztettem egy szándéknyilatkozatot, amit a többi között aláírtak Sárbogárdon, Abán, Lajoskomáromban, Dégen... Ennek lényege, hogy együttműködést ajánlottam a polgármestereknek és a testületeknek a következő ciklusra vonatkozóan: közös cselekvési tervek kidolgozására a közös célokért. A képviselő úgy lesz elszámoltatható, hogy amit ígér egy településnek, azt idővel számon lehessen rajta kérni. De addig még odafigyelek a második fordulóra, igyekszem segíteni az 1-es és a 2-es körzet fideszes jelöltjeit. 
- Köszönöm a majd' 22 ezer embernek, hogy rám szavazott. Képviselőként azonban nemcsak őket, hanem a teljes választókerület lakóinak érdekeit képviselem majd a parlamentben, azokét is, akik nem rám adták le a voksukat. Kiemelkedően magas, több mint 68 százalékos volt a részvétel a 2-es körzetben, ez az országos átlag fölötti arány igencsak erősíti a demokratikus jogok gyakorlását - mondta Vargha Tamás, a 2-es körzetben megválasztott fideszes képviselő, aki így már az első körben bejutott az új o
rszággyűlésbe. Hozzátette, a legfontosabb feladat most Cser-Palkovics András segítése a második fordulóban, hiszen a Fehérváron és a környék településein élő választópolgárok részéről egyértelmű megbízatást várnak.
- Tizenhat éven át MSZP-s politikus képviselte a parlamentben azt a körzetet, ahol most fideszes képviselőként már az első fordulóban sikerült megszereznem a szavazatok ötvennégy százalékát. Külön köszönet illeti a rám leadott a voksokért az adonyiakat, ahol az eddigi országgyűlési képviselő az alpolgármester - értékelt L. Simon László, a 4-es, gárdonyi körzet frissen megválasztott új fideszes képviselője. Hozzátette, ahhoz, hogy valóban átütő erejű kormánypárti munka indulhasson meg, a még függőben lévő körzetekben is fideszes győzelemre lesz szükség. Ez a következő két hét legfontosabb kérdése és feladata.
- Mindenképpen sikerként könyvelem el a vasárnap történteket, de elsősorban nem a saját, hanem a választópolgárok sikereként - jelentette ki lapunknak Törő Gábor (FideszKDNP), az 5-ös, móri választási körzetből parlamentbe jutó képviselőjelölt.  Mélyreható változást akartak a választópolgárok, erre számítottunk, s ezt mutatják az eredmények. De ahhoz, hogy ez valóban megvalósuljon, minden fideszes politikusnak még további támogatásra lesz szüksége. Azt tudjuk, hogy az országban még nem mindenhol zajlottak le a választások, s ha április 25-én, a második választási fordulóban mindenhol továbbra is támogatnak minket, akkor garantálhatjuk, hogy a pozitív irányú változásokat a jövőben valóban végre is tudjuk hajtani.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!