A kilátástalanság szerepében

 A fenti sorokat sajnos sokan írhatták volna. Az önvallomás szerzője  azonban meglepő módon egy színész, Matus György. Az internetes keresőprogram elsőként a Magyar Színház honlapját kínálja. Ott olvasható a színművész életrajza. E szerint 1945-ben született, pályáját 1972-ben a Bartók Színházban kezdte, 1974-től a Miskolci Nemzeti Színház, 1997-től a tatabányai Jászai Mari Színház, 1998-tól a fehérvári Vörösmarty Színház művésze.  A Magyar Színházban vendégként játszott.
A honlap mintegy hatvan jelentősebb színházi szerepét sorolja fel. No meg a kitüntetéseit: Déryné-díj 1983-ban, Jászai Mari-gyűrű (1998), Vörösmarty-gyűrű (2003).

" 2010. április 27. Irodájában egyezkedem a végrehajtóval, hogy a kilakoltatást későbbre halasszák. Kérdezi, hogy  két-három hét elég lesz-e? Köszönöm, mondom.  2010. április 28., 9 óra.  Csöngetnek, köpenyben nyitok ajtót. Az az úr áll az ajtóban, akivel tegnap megegyeztünk valamiben. Ott áll még két rendőr, egy hölgy a lakásfenntartó cég képviseletében és overallas, kesztyűs emberek munkára készen. A ház előtt pedig egy spéci kamion. Időt kérek, mondom és rohanok az önkormányzathoz, hogy beszélhessek valakivel, aki segíthet. Az intézmény büféjében ültetnek le, amíg alkalmas lesz az idő, hogy előadjam a mondókámat. Ideges vagyok, nem tudok tovább várni, rohanok vissza a lakásomhoz. A kapu előtt a teherautó platója telítve a bútoraimmal, ruháimmal, pótolhatatlan tárgyi és szellemi értékeimmel. Apelláta nincs. A teherautó elmegy valami városszéli raktárba, lepakolni az életemet."
 Matus György 1998-ban jött a Vörösmarty Színházba. Igaz, egy fél évadra még visszament  Miskolcra, mert főszerepe volt egy Shakespeare-darabban. Székesfehérváron játszotta a többi között Liliomfi Kányaiját, az Egy hölgy a Maximból tábornokját, az Anconai szerelmesek Tomao Nicomacóját, a Csárdáskirálynő Miska pincérét, a János vitéz Bagóját, a Lóvátett lovagok Holofernesét,  A kőszívű ember fiai Rideghváry Bencéjét.
A helyi színház elismerését,  a Vörösmarty-gyűrűt 2003-ban kapta meg. Abban az évben jutott önkormányzati lakáshoz is.

 "Magam hoztam magamat ebbe a helyzetbe, és próbálok mentséget találni. Nincs. Hiába kutatom a múltat, nem találok feloldozást. Iszom, hogy felejtsek, s hogy fantáziáljak egy szebb jövőt. Miközben tudom, hogy ez egy marhaság.  Elrontani egy életet pillanatok alatt lehet, helyrehozni már  végtelen. Próbálkozni lehet, de a kudarcok, csalódások és  azok a helyzetek, amikor már a törvény az úr, minden álomból felébresztenek."
A színművészt már nem foglalkoztatja a Vörösmarty Színház. A nyugdíjából él.  Lakbérhátralék miatt költöztették ki.  Az egyik panziós fél áron ad neki szobát, ha nincs telt háza. Egyébként marad a hajléktalanszálló. A holmija egy raktárban van, ha elhozná, nem tudná hol tárolni. Akik néhány éve a színházban még felállva tapsoltak neki, most próbálják elkerülni.
"Délután van. Közeledik az este és a minden nap elátkozott éjszaka, amikor az ágyban fekve megüli agyamat az eltöltött nap és a kilátástalan holnap."