Az olajszag és a koszos ruha buktatta le a tolvajcsapatot

FMH - A rendőrök két Fejér megyei helyszínen is gázolajlopáson értek tolvajokat. Az egyik esetben visszatérő elkövetőkről van szó, akik a tettenéréskor ugyan meglógtak a járőrök elől, ám később figyelmetlenségük miatt lebuktak.

feol.hu

R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint egy hármas legalább háromszor lopott üzemanyagot egy sárszentmihályi telephelyről, ahonnan hétfőre virradó éjjel újabb riasztás érkezett. Ez alkalommal ugyanis megzavarták a tolvajokat, akik a már leszívott gázolajat hátrahagyva menekültek a közeli kukoricásba. A terepkutatás, személykeresés nem járt eredménnyel, ám kiderült, hogy aznap éjjel a járőrök egy VW Golfot akartak ellenőrizni, de a kocsi továbbhajtott Szabadbattyán irányába.

Valamivel később a járőrök Szabadbattyánban, a Csíkvár téren figyeltek fel két férfire. Ruhájuk erősen szennyezett volt, és gázolajszagot árasztottak. A 22 éves enyingi férfit és a vele lévő, 21 éves lepsényi társát igazoltatták. Ruhájuk átvizsgálása során egyikőjük zsebéből más nevére kiállított iratok kerültek elő, az illetőről kiderült, hogy társuk volt az éjszakai gázolajlopásban. Hajnali két óra után nem sokkal a harmadik, lepsényi illetőségű férfi is előkerült, amikor csatlakozni akart a Csíkvár téren lévő társaihoz, így őt is elfogták. Közben két nő ért a helyszínre, de úgy tűnik, nekik fogalmuk sem volt arról, mit követtek el az ismerőseik.

Az elkövetők az adatok szerint legalább háromszor jártak a telephelyen. Legutóbb hat kannát hagytak hátra, ráadásul a biztonsági kamera felvételein jól látszik, hogy bemásznak a kerítésen, majd a teherautók mögé mennek. A székesfehérvári nyomozók mindhárom férfit gyanúsítottként hallgatták ki, a 21 éves lepsényi férfit és harmadik, 22 éves szintén lepsényi társát bűnügyi őrizetbe vették. Egyikőjük sem ismeretlen a hatóságok előtt: egyenként több alkalommal követtek el vagyon elleni bűncselekményeket. A 21 éves férfi utoljára múlt év őszén szabadult kedvezménnyel, feltételes szabadságra bocsátása azonban csak ez év szeptemberében jár le. 22 éves társa utoljára hat havi, két évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A felfüggesztés ez év februárjában járt le.

A két férfi előzetes letartóztatásba helyezéséről szerdán délután döntenek a Székesfehérvári Városi Bíróságon. Harmadik társuk a gyanúsítás terhe mellett szabadlábon védekezik – közölte a rendőrségi szóvivő, aki hozzátette: az adonyi termelőszövetkezetnél is gázolajat akartak lopni, a tetteseket szintén megzavarták. A helyszínen több kannát foglaltak le  a rendőrök, akik a házkutatás alkalmával még 16 kannát találtak. A két gyanúsított szabadlábon védekezik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!