Nyomorgó macskák az állatkereskedésben

FMH - Gyomorszorító érzés - vélekedik olvasónk, aki az állatkereskedés ketrecében "raboskodó" apró cicákat sajnálja. Az állatvédelmi törvény róluk nem emlékezett meg.

S. Töttő Rita


"Sokan úgy gondolják, elég, ha az állattartás alapvető feltételeit biztosítjuk, a megfelelő környezet, az elégséges mozgástér   elhanyagolható. Azt hiszem, erre fokozottabban kellene annak figyelnie, aki a mindennapi munkája során ezzel foglalkozik, állatokat gondoz.  Ezért is járok gyomorszorító érzéssel jó pár hete az egyik  állatkereskedés előtt,  ahol négy kismacska raboskodik egy ketrecben. 3 ezer forint - hirdeti egy tábla mellette" - hívta fel a figyelmet olvasónk a jelenségre. Kismacskákat ritkán látni kereskedésekben, s talán éppen ezért is feltűnő jelenség a három csöppség.  Elajándékozni is nehéz egy ilyen  szaporulatot annak, akit váratlanul ért a gyermekáldás - vélekedik olvasónk, aki nagyon megdöbbent a látványon. "Mit tehet ilyenkor az ember? Hiszen mondhatjuk, nekik van mit enni, gondoskodnak róluk, nem úgy, mint azokról a társaikról akik parkokban, bokrok alján látták meg a napvilágot. De ha belegondolunk abba, hogy azok a cicák ott nőnek fel, azon a fél négyzetméteren, akkor igenis, ez is állatkínzás... "
Örvendetes, hogy olvasónk ennyire szívén viseli a kis állatok sorsát, de azért reméljük, nem a kereskedésben nőnek fel a kiscicák, s csak lesz gazdájuk. Így véli Berey Attila, a Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület elnöke is, aki elárulta: a kedvtelésből tartott állatok tartását és forgalmazását szabályozó kormányrendelet nem tér ki a macskák kereskedésben való tartásának körülményeire, noha a rágcsálókra meghatározott paraméterek vonatkoznak. Két görényt például fél négyzetméteren lehet tartani a kereskedésben. - Szerintem egy kiscica körülbelül hasonló fizikai adottságokkal rendelkezik, mint a görény, ezért azoknak is hasonló bolti életteret javasolnék. Mindazonáltal remélhető, hogy nem a ketrecben nőnek fel a cicák - tette hozzá.
A kereskedő működési engedélyében egyébként fel kell tüntetni, hogy milyen állatok forgalmazásával foglalkozik, így tehát csak akkor árulhat macskát, ha az ebben is szerepel.

Hová lehet fordulni, ha nem megfelelő állattartást tapasztalunk kereskedésekben?
A kerületi főállatorvosi hivatal ellenőrzi a kereskedéseket. Ezek a polgármesteri hivatalban találhatóak meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!