Orbán: az unió bővítése a belső ügyek megoldását is segíti

A magyar külügyminiszter szerint az Európai Uniónak erős euróra van szüksége ahhoz, hogy a világ legversenyképesebb régiója legyen. Martonyi János az Európai Unió előtt álló kihívások témájában az Akadémián rendezett keddi konferencián közös energiapolitika megteremtését is szorgalmazta.

MTI

Martonyi János azt mondta: a magyar elnökség szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a közösség erősebb legyen, de ehhez arra van szükség, hogy intézményei együttműködjenek, egyezségre jussanak.
Nem csak az eurózóna országainak van szüksége az erős euróra, hanem az egész uniónak. Ha az euró gyengül és veszélybe kerül, akkor valamennyien veszélybe kerülünk - figyelmeztetett.
A magyar külügyminiszter arról is beszélt, hogy a gazdaság nemcsak statisztikákból, adatokból, hanem "emberekből áll", ezért a magyar elnökség fő motívuma, alapelve az emberi tényező lesz. Példaként említette a foglalkoztatás növelését, ez - mint mondta -  azért is nehéz feladat, mert Európa "zsugorodó és öregedő" népességű kontinens. Szembe kell nézni a demográfiai kihívásokkal, és erre a kihívásra fel kell rá hívni a figyelmet akkor is, ha a demográfia nem tartozik az EU hatáskörébe - tette hozzá.
 Martonyi János szerint az uniónak közös energiapolitikára lenne szüksége. Utalt arra, hogy ezt már az alapítók is felismerték, amikor létrehozták az Európai Szén- és Acélközösséget. Azt mondta, reméli, hogy a közös energiabiztonság gondolata most visszatér, mert úgy látja, fel kell ismerni a kockázatokat, és azt, hogy ez átfogó európai kérdés. A közös energiapolitika hat hónap alatt természetesen nem teremthető meg - tette hozzá -, ám, mint mondta, szeretné, ha ez idő alatt új lendületet lehetne adni ennek a folyamatnak.
 A tárcavezető szólt arról is, hogy a kulturális és nyelvi változatosságot, speciális európai értékként, fontosnak tartja a közösség jövője szempontjából. A külügyminiszter szerint nincs változatosság identitás nélkül, ezért gondozni kell a közösségek identitását, és tőkét kell kovácsolni ebből a különleges értékből.

Orbán: az unió bővítése a belső ügyek megoldását is segíti

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!