Benedek Fülöp szabadlábra került

FMH - Szabadlábra helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Benedek Fülöp volt földművelésügyi szakállamtitkárt, akit hűtlen kezeléssel és magánokirat-hamisítással gyanúsítanak.

MTI

A Fővárosi Bíróság keddi közlése szerint B. Fülöp előzetes letartóztatását megszüntették, és elutasították az ügyészi indítványt a házi őrizet elrendelésére. A végzés jogerős.
A bíróság közlése szerint az előzetes letartóztatás meghosszabbítása (december 8.) óta a bűncselekmények köre, azok tényállása és minősítése nem változott, de a nyomozás menetében érdemi változás történt. Figyelembe véve B. Fülöp legutóbb tett vallomását, és a nyomozás állását, nem merült fel olyan tény, vagy adat, amely alapján a gyanúsított megpróbálná befolyásolni a nyomozás menetét. Ennek elvi lehetősége azonban továbbra is fennáll - közölték.
A bíróság álláspontja szerint a házi őrizet a bizonyítási eljárás meghiúsítására törekvés veszélyét sem kizárni, sem csökkenteni nem képes. Emiatt nem indokolt az előzetes letartóztatás megszüntetése mellett a házi őrizet elrendelése - olvasható a Fővárosi Bíróság közleményében.

Benedek Fülöpöt november 4-én hallgatták ki gyanúsítottként, majd vették őrizetbe. A Fővárosi Főügyészség sajtóirodája akkor azt közölte az MTI-vel, hogy jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt vették őrizetbe.
A közleményben az állt: a gyanúsítás lényege szerint "B. Fülöp 2005-2007-ben jogosulatlanul szervezett meg reprezentációs célú protokollvadászatokat, illetve 2006-ban közreműködött abban, hogy saját célra megrendelt facsemeték ellenértékét a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet fiktív tanácsadói szerződések megkötése útján fizesse ki." 
Cselekményeivel a gyanúsított vagyonkezelői kötelezettségét szándékosan megszegve - részben felbujtóként - (a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. földügyekért felelős vezérigazgató-helyetteseként) a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott - közölte korábban az ügyészség.

Benedek Fülöpöt korábban a pákozdi földügyben nem jogerősen elítélték, hivatali visszaélés miatt. Részletek itt!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!