Most sem borult a papírforma

Székesfehérvár - Hat fordulóval a jégkorong OB. I. középszakaszának vége előtt, a listavezető Vasast fogadta hazai környezeteben a Sapa Fehérvár AV19 farmcsapata.

Tóth Bence

A Sapa  farmcsapata a vasárnapi látogató, Vasas ellen is bizonyította már, hogy  képes szoros mérkőzést játszani a jelenlegi listavezetővel. Legutóbb, két hete a Jégpalotában a 45. percig fej-fej mellett haladtak Ondrejcikék, 3-3-ra álltak a csapatok, csak a hajrában érvényesítette a papírformát a Vasas. Kóger István tanítványainak pluszt adhatott az a tudat is, hogy pénteken a kupagyőztes Dunaújvárost is sikerült megszorongatniuk. Az EBEL-szezon végeztével lassan kezdenek visszatérni a "vérbeli" farmosok a társaikhoz. Bálizs Bence EBEL-társaival ellentétben két napot kapott regenerálódásra, így a héten már  csatlakozik a farmcsapathoz, nem ok nélkül.
-  Megpróbálunk a négyes döntőbe jutni, hogy hazai elődöntő legyen. Bár vicces célnak tűnik,  a felnőtteknek is előnyős lenne, hiszen nem kell utazniuk, a farmcsapatnak pedig mindenképpen jóleső dicsőség, hogy idáig eljutottak - nyilatkozta az EBEL kilenc találkozóján 91,8 százalékos hatékonysággal védő, hálóőr, Bálizs.
A vasárnapi találkozón még Macek állt a kapuban, míg a túloldalon  Rajna betegsége miatt Kiss. Az összecsapáson  Fodor  góljával már a  6. percben  a vendégek szereztek vezetést 0-1., amelyet a találkozó második felében még megfejeltek kettővel, Somogyi és Szirányi révén 0-3. A pénteki Dab.Docler találkozóhoz hasonlóan a kimaradt emberelőnyök most is még inkább nehézzé tették a kis ördögök helyzetét, a 60 perc során négy esetben bizonyultak hatástalannak. Ezzel szemben az angyalföldiek Fodor létszámfölényes találatával alakították ki a végeredményt.
Sapa Fehérvár AV19-Vasas HC 0-4 (0-1, 0-2, 0-1)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!