Kutyákat loptak meg - kiképzőpályáról tűntek el a fémszerkezetek

Dunaújváros - Viszik a fémet, mint a cukrot. A városban rövid időn belül több helyen is jártak tolvajok, a hét végén egy kutyakiképző bázist fosztották ki.

Pekarek János

 

Minden rombolás felháborító, ahogyan minden lopás is az -  érdekes módon még manapság, amikor időnként  fényes nappal, néha idős embereket félrelökve-megverve rabolnak nehezen pótolható értéktárgyakat falvak-városok közepéről, még ma is különös felháborodást kelt, ha kutyákat lopnak meg.
Jól olvasták: kutyákat lopnak meg. Szombaton délelőtt találta kifosztva az erdei tornapálya közelében lévő kutyakiképző pályát Biber Erzsébet Vera, maga is kutyakiképző, -idomár,  -panziós.
- Mostantól ki tudja, meddig, félbeszakadt a munkánk, pedig nagyon értékes kutyákkal komoly versenyekre készültünk: az eddigi foglalkozások könnyen lehet, hogy kárba vesztek! - foglalja össze a helyzetet Vera.
A kutyakiképző pályáról ugyanis szinte mindent elloptak a gátlástalan  tolvajok, ami fémből volt. Egy sor akadályt, palánkot, mászó- és egyéb szerkezeteket. Mégpedig úgy, hogy félméteres darabokat hagytak hátra,  kiállva a földből, ahogyan eltörték-fűrészelték a tartóoszlopokat.
 - Korábban fából volt itt a legtöbb gerenda, palánk, akadály - idézi fel Vera. - Egyszer azokat is elvitték: talán tüzelőnek. Vesztünkre úgy döntöttünk, mi, kutyások, hogy vasból csináltatjuk újra az egész pályát. Tessék...
A kutyás társadalmat érthetetlen, vagy talán nagyon is érthető bűnesetek keserítik. Decemberben feltörték Vera kocsiját: készpénzét és az összes iratát ellopták. Közvetlenül azután, hogy egy kutyát, edzés után leadott a gazdájánál. Néhány héttel később pedig ezt a gazdát is kifosztották...
A rendőrök elég sok nyomot rögzítettek a pályánál helyszínelés idején.  Jól látszottak annak  az autónak a  nyomai, amivel a tettesek elvihették a vasakat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!