Ajándék kályharitkaság a múzeumnak

Az intézmény igazgatója, Demeter Zsófia elmondta: a múzeum régészeti és képzőművészeti anyaga  az  ásatások, illetve az állami vásárlások  nyomán  időről időre bővül, ám a helytörténeti és néprajzi gyújtemény gyarapodása esetleges. Szerencsére akadnak  nagyvonalú polgárok, akik úgy érzik: a múzeumban  megbecsülik a családjukhoz került régi értékeket, ezért ott van a legjobb helyük.
 A fenntartó megyei önkormányzat képviseletében Törő Gábor, a megyei közgyűlés  alelnöke hozzátette: az  ajándékozásnak azért van jelentősége, mert a kályha nem csak a múzeumot, hanem az egész megyét gazdagítja, hiszen újabb  látnivalóval szolgál  a látogatók számára.

Az adományozó,  L. Simon László országyűlési képviselő  jóvoltából egy 1947-ben készült, fehérvári ábrázolásokkal ékes cserépkályha került a múzeum birtokába. A kályha tervezője, Márky Béla (1900-1992) keramikusművész, a kályha építője pedig Szekeres István kályhás mester. A kályhát még L. Simon László édesapja vásárolta meg a megyétől vagy 15 éve,  restauráltatta, és  bár fűtésre is alkalmas volt, inkább  látványelemként szolgált  a család vendégházában. A múzeum fotósa, Gelencsér Ferenc  az eredeti helyszínen fényképeket készített a gyönyörű darabról, majd az egészet lebontották. A  csempék némi felújításra szorulnak, azután pedig újra felépítik és bemutatják a kályhát. A csempék Fehérvár nevezetességeit (például a Püspöki palotát, a Szent Anna kápolnát, a Vatthay-szobrot, a Szent István szobrot) ábrázolják: mindazt, amellyel 1947-ben a város  büszkélkedhetett. S hogy miért adta oda ezt a szépséges darabot a múzeumnak L. Simon László?
- Egyfelől azért, mert  már túl sok mindent gyűjtök - mondta az ajándékozó, és elárulta:  gyűjti a Velencei-tóról és környékéről készült képeslapokat és megfordul aukciókon is, hogy megszerezzen egy-egy érdekes ritkaságot, s bosszankodik, ha egy másik gyűjtő  elhalássza előle a kiszemelt, becses darabot. De gyűjti a csákvári fazekasmunkákat is, és van egy tányérgyűjteménye, amely I. világháborús, "Éljen a haza!" feliratú tányérokból áll. (Egy elejtett mondatából kiderült: a  szekercéknek, bajonetteknek sem tud ellenállni..)
- Másrészt - tette hozzá L. Simon László - amellett, hogy úgy gondolom, ennek a kályhának a múzeumban van a legjobb helye, bevallom,  ideges leszek, ha  a kályhára nézek.  Amikor az édesapám restauráltatta, súlyos hibát követtünk el. Az egyik csempére ez a felirat került: Feldmayer-ház, holott ez a mellette levő pártház! A történelmi hitelesség azt követeli, hogy változtassunk a feliraton  - jelentette ki L. Simon László, de Demeter Zsófia válaszul  újabb,  izgalmas adalékkal szolgált:
- A Márky tervezte csempékből három kályha épült: a múzeum birtokában is van egy,  amit Agárdon vásároltunk, ám azon nem szerepel sem  név, sem  évszám. De így volt alkalmam tanulmányozni az ábrázolásokat: a szóban forgó csempén nem a Feldmayer-ház szerepel, és nem is a szomszédságában lévő pártház! Ez a Vitézi székház, amely ma is megvan, csak  a 60-as években elé építették a szakszervezeti székházat...      
S hogy hol lehet a harmadik, Márky-féle kályha? Az egyelőre rejtély. Talán, ha a gyönyörű kályhát bemutatják, az egyik múzeumlátogató rádöbben: az értékes darab  párját látta már valahol...

Márky Béla keramikus iparművész (1900-1992) az Iparművészeti Iskola kerámia szakát elvégezve, tanárai ajánlásával került 1926-ban Fehérvárra, ahol a Hadiárva Intézet kerámia műhelyében tanította a fiatalokat. 1931-ben a Vértanú utcában nyitotta meg első,  önálló műhelyét. Köztéri kerámiák, dísztárgyak, kályhák fűződnek a nevéhez.  Az alkotó rendszeresen szerepelt  tárlatokon, és az 50-es évektől 1975-ig kerámia-szakkört vezetett: ezzel is sok hívet szerzett a kerámiának.