Jégkorong divízió I-es vb - Kiharcolt magyar győzelem

A magyar jégkorong-válogatott az utolsó öt percben lőtt három góllal 6-3-ra nyert a Koreai Köztársaság csapat ellen hétfőn, a budapesti divízió I-es jégkorong-világbajnokság második napján.

Tóth Bence

- Jól kezdett Hollandia, sokáig tartott, míg megtörtük ellenállásukat. Tudom furcsán hangzik, de az öt gól minket zavart meg jobban, elkényelmesedtünk.
Kellett hozzá a második harmadot követő szünet, hogy egy kicsit összerázzuk magunkat, de kezdésnek nem volt ez rossz - Szélig Viktor a válogatott csapatkapitánya, így látta az oranje elleni, 7-3-as sikert hozó találkozót.
- Hetényi védéseivel stabillá tett minket, utána jobban zártunk hátul, tény vannak még hibák, ezeket igyekszünk kiküszöbölni a jövőben. Ilyen eset mindig megzavarja az embert, sajnáljuk, ami a tehetséges Bartalissal történt - utalt Bartalis István részleges bokaszalagszakadására Kovács Csaba, majd hozzátette, Dél-Koreától agresszív hokit vár.


A "tett" helyszínére, ettől függetlenül persze visszatért a nemzeti együttes a szárazedzés végzése végett, a jó kedélyű labdázgatás közben feledve a vasárnap a Troja-Ljungby 20 éves csatárának balszerencséjét. Ted Sator döntése, miszerint nyolc védő helyett 13 csatárt nevezett, utóbb remeknek bizonyult. A feljutásért folyó harcban, a magyarok legnagyobb riválisának kétségkívül az olaszok számítanak, így félszemmel figyeltük Hollandia elleni produkciójukat. A mérkőzés alaphangját alaposan megadták a "csizmások", 21 másodperc elteltével Souza szerzett vezetést csapatának, melyet Scandella emberhátrányból növelt tovább. A folytatásban szépítettek a tulipánosok, emberelőnyben egy kipattanót Demelinne értékesített, majd egy mintás akciót szintén ő fejezett be. Iannone létszámfölényes löketével, ha nehezen is, de kiszenvedték az olaszok második győzelmüket is. Olaszország-Hollandia 3-2 (2-0, 1-1, 0-0).


Tartja a mondás, ne ítélj előre! Apró termetűket gyorsaságukkal próbálták ellensúlyozni a ferdeszeműek, akik a harmad elején mezőnyben aktívabbnak tűntek. Az ázsiaiak védekezésének ellenszerét a kezdő percekben nehezen találta Ted Sator alakulata, ám a jég aztán gyorsan megtört. Előbb Horváth indította mértani pontossággal Vas Mártont, aki higgadtan helyezte a jobb alsóba a pakkot a 6. percben, 1-0. Négy perccel később a villámléptékű Holéczy köszönt be, miután Magosi kapu mögötti korongjába piszkált bele, 2-0. Szupert igaz egy-két lövéssel megkínálták az ázsiaiak, ám igazi veszélyt nem jelentettek a próbálkozásiak a magyar kapura. Váratlanul jött éppen ezért Lee Don szépítő gólja, ám a világ rendje gyorsan helyreállt, 2-1. A Sapa Fehérvár AV19 ötöse újabb gólt hozott össze, Vas Márton-Ladányi-Sofron briliáns háromszögelését utóbbi fejezte be, 3-1.
A lendület a folytatásban sem hagyott alább, igaz olykor a befejezésekbe hiba csúszott, ami leginkább az akciók túlcifrázásának a számlájára volt írható. Orbánék ütközésekkel a koreai támadásokat csírájában már a semleges harmadban igyekeztek elfojtani. Apró hiányérzet, a 40 perc már harmadik emberelőnyével sem tudtak mit kezdeni Vasék, ami az olaszok ellen majd nem biztos, hogy kifizetődő lesz.

Kétharmadnyi játék után 33-11-es lövési statisztika imponáló magyar fölényt mutatott, ezt nézve, még hiányérzetünk is lehetett a gólok számát illetően, Főleg, hogy kis híján meg is bosszulta magát a számtalan kihagyott helyzet. Történt, hogy előbb videóbírós elemzést követően lehetett csak megállapítani, hogy átcsorgott a korong Szuperen, így aztán igen forró véghajrá következhetett, 3-2. Jött is, Sin Sang Woo értékesített egy kipattanó korongot 3-3. Vészesen fogyott az idő, ám a magyar szív nem. Újra videóbíró, magas botot reklamáltak a koreaiak, ám Kóger gólja érvényes lett 4-3. Vas Márton tette be a remek ütemben érkező Sofronnak a pakkot, aki feltette a hosszú felsőbe 5-3. A 6-3-as végeredményt a triplázó Sofron állította be. Folytatás pénteken, Spanyolország ellen.

DIVÍZIÓ 1-ES JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG BUDAPEST, A-CSOPORT, 2. FORDULÓ

Magyarország-Dél-Korea 6-3 (3-1, 0-0, 3-2)

Papp László Budapest Sportaréna, 8000 néző. Vezette: Dremelj (szlovén), Dehaen (francia), Smura (lengyel)

Magyarország: SZUPER - HORVÁTH A. (1), Tokaji, VAS M. 1 (2), LADÁNYI (3), SOFRON 3 - Orbán, Sille (1), Kovács Cs., Sikorcin, Palkovics - Hegyi Á., Pozsgai, Galanisz, Kóger 1, Vas J. - Szélig, Benk (1), HOLÉCZY 1, Magosi (1). Szövetségi kapitány: Ted Sator.

Dél-Korea: EUM HYUNG - Kim Woo, Kim Hyun, Lee Yong (1), Kwon Tae (1), Park Woo - Lee Don 1, Kim Yoon, Ahn Yoon, Cho Min, Song Dong - Kim Bum, Kim Hyeok, Kim Won (1), Kim Geun, Kim Sang 1 - Oh Kwan, Kim Woo, Kim Ki, Suh Sin, Sing Sang 1. Szövetségi kapitány: Kim Hee Woo.

Kiállítások: 4, ill. 6 perc

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!