Vége a szagos csatornáknak

Székesfehérvár - A nagy esőzések idején a víz gyorsabb lefolyását segítheti a város 50 kilométer hosszú nyílt vízfolyásainak megtisztítása. Így a bűz is megszűnik a kritikus pontokon.

Házi Péter

Hoszú időszak óta nem zajlott olyan nagyszabású csapadékvízcsatorna tisztítás, mint aminek a városgondnokság az idén nekiállt. Székesfehérváron közel félszáz kilométer hosszan kígyóznak nyitott vízelvezető csatornák, amelyekben igencsak elburjánzottak a növények, de hála a lelkes szemetelőknek, bizony a hulladékok száma sem kevés. A városgondnokság tíz embere dolgozik folyamatosan e vízfolyások megtisztításán -  tudtuk meg Zákányi Tamástól, a cég műszaki igazgató-helyettesétől, aki szerint a tavalyi nagy esőzésekből okulva azért is szükség van a tisztításra, hogy a hirtelen érkező nagy mennyiségű esővíz gyorsabban lefolyjon.


Kérdésünkre, miszerint megszűnik-e  például  a Rózsa-liget melletti kanális bűzössége, Zákányi Tamás elmondta, ezekkel az árkokkal semmi gond nincs, amikor megfelelő bennük a víz mennyisége. Nyáron azonban előfordul, hogy bizonyos szakaszok teljesen kiszáradnak, az iszap és a növények ilyenkor bomlásnak indulnak, ez okozza a szagot. Reményeik szerint a tisztítással ez az ok is megszünethető.
A csapat - mint azt a munkákat irányító  Kenyeres Dánieltől megtudtuk-, elvégezte már a Malom- és a Varga csatorna tisztítását, dolgoztak a feketehegyi nagy körforgalom melletti vízfolyásnál, valamint a sóstói ipari zónában is, de a csalai, kisfaludi  nyílt vízfolyásokat is megtisztították a Magyar Közút Zrt-vel együttműködve. A munka várhatóan egész évben zajlik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!