Elszántan a jövőért

Székesfehérvár - Hendlein Roland újabb egy évvel meghosszabbította a szerződését az Albacomp kosárlabdacsapatával. Rolandot a bizonyítás vágya hajtja, hiszen nem sikerült az elmúlt szezonja. Annak ellenére sem, hogy ezüstérmet szerzett.

Silye Sándor

Az viszont egészen biztos, a válogatottban most nem fog megsérülni, mivel lemondta a nemzeti csapat meghívását. Mert a klubjában szeretne készülni, és előbb ott bizonyítani. Ezt a szándékát nem mindenki fogadta megértéssel...

- Nagyon nehéz döntés volt ez részemről, főleg úgy, hogy a válogatottnak komoly esélye van arra, hogy kijusson az Eb-döntőre! Ráadásul Braniszlav Dzunics az edzőm Fehérváron, de ő lenne a válogatottban is. Lélekben erősítem a srácokat, de sajnos a valóságos erő még hiányzik, játékban most nem tudnék hozzátenni annyit, amennyit szeretnék, amennyit kellene. Az itthon maradásomban az vezérelt, hogy dolgozzak, és úgy tudjak játszani, mint régen, ezért erősítem a lábamat, hogy a korábbi fizikumomat megtaláljam, és ezzel a játékomat is - mondta a kosaras.

- Mi volt rosszabb tavaly: hogy a csapat csak ezüstémes lett, vagy az, hogy nem tudott segíteni?

- Mind a kettő nagyon rossz volt. Ezért is gondoltam, hogy mindent újra kezdek, mert az előttünk álló szezonban lényegesen jobbat akarok produkálni, de ehhez egészen másfajta speciális edzésre lesz szükség, és ezt nem tudtam volna megkapni a válogatottban.

- A fizikumot vagy lelket kell jobban megerősíteni...?

- Ha a lábam, a fizikumom annyira rendben lesz, hogy játék közben ne kelljen figyelni arra, hogy jaj, mi lesz a követlező lépés során - a mostani fél szezonomban volt ilyen! -, az önbizalmam rendbe jön, és mentálisan is felerősödök.

- A fehérvári szurkolók várják a ragyogását...

- Én még náluk is jobban szeretném, ha ezt megtehetném, és ez a remek szurkolótábor örülhetne a csapat, és benne az én sikereimnek.

- A magyar csapat már adott. Mire lehet ez elég 3 jó külföldivel...?

- Vegyük gyorsan ide Dzunics mestert is! Jó csapatunk alakul, a vezetőedzőnk lesz a hatodik ember az öt játékos mellett, az ő jelenléte nagyon sokat számít! A Paks, a Szolnok nagyon erős már azelőtt, hogy elkezdenék a felkészülést, de szerintem mi is ott leszünk a legjobbak között.

- Akkor gyerünk, irány a csillagos ég?

- Azt nem mondom, hogy irány a csillagos ég, de a semmi sem lehetetlen mondás a mi esetünkben helytálló lesz a 2011/2012-es bajnoki esztendőben!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!