Kiss János kanonok a Szent István Emlékérem és Díj idei elismertje

Székesfehérvár - Kiss János helynök, kanonok, székesfehérvári nagyprépost a Szent István Emlékérem és Díj idei elismertje - ezt szerdán délelőtt jelentették be a fehérvári püspökségen a sajtó munkatársai előtt.

Tihanyi Tamás

Kiss János huszonöt éve a vízivárosi Jézus Szíve plébánia plébánosa.  Csurgai Horváth József, a kitüntetésről döntő kuratórium tagja, a fehérvári levéltár igazgatója  elmondta: nem annyira tevékenységet, mint inkább teljes életutat ismernek el évről-évre. A 88 éves Kiss János személye olyan erkölcsi iránytű, amely követendő példát jelent a mai ember számára. Karsai Béla nagyvállalkozó, a kuratórium tagja az elhangzottakhoz hozzátette: az elismerés minden évben üzenet a társadalom felé. És mit üzen Kiss János életútja? Az empátia példáját. A társadalomban lévő feszültség egyre nagyobb, ezért kivételeseknek érzem azokat a tulajdonságokat, amelyeket János atya képvisel közöttünk, mondta Karsai Béla.
A Szent István Emlékérem és Díj kitüntetést Gógl Árpád  országgyűlési képviselő, az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere alapította nyolc évvel ezelőtt. A korábbi elismertek sorrendben: Sobor Antal író, Fitz Jenő régész,  Dosztál Béla ötvenhatos forradalmár, Martyn Gizella orvos, Sulyok János Ignác ciszterci szerzetes, Tóth Mihály professzor, a Ciszterci Szent István Gimnázium és Szabó Lajosné tanítónő.   

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!