Veszélyes babaholmik: akár halált is okozhatnak a beakadó zsinórok

FMH - Nem minden babaholmi biztonságos, ami trendi - a fogyasztóvédők tizenöt féle gyermekholmit vontak ki a forgalomból a megyében.

S. Töttő Rita

Tizenöt féle gyermekruhát vont ki a forgalomból az elmúlt időszakban a Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, ugyanis ellenőrzéseik során kiderült: a trendi babaholmik jelentős része balesetveszélyesnek mondható.  A megyei felügyelőség országos vizsgálat részeként végezte a szúrópróbaszerű vizsgálatokat.
- A legnagyobb baleseti forrás a ruhák különböző részein elhelyezett húzó, megkötő zsinór, illetve szalag - árulta el Schneider Istvánné, megyei igazgató, aki szerint ezek a madzagok könnyen beakadhatnak bármilyen résbe, mozgó járműbe, vagy annak alkatrészébe, például kiságyba, kerékpárba, mozgólépcsőbe, s ezáltal magukkal ránthatják a gyermeket, komoly sérülést vagy akár halált okozva. A zsinórvégeken lévő műanyag végelzárók pedig a légutakba kerülve fulladásveszélyt jelenthetnek a gyermekek számára. De ugyanígy veszélyesek lehetnek a megkötős babafürdőruhák zsinórjain lévő csomók, a kapucnikat összehúzó madzagok, a nadrágokban lévő, rögzítetlen összehúzó zsinórok is.
 Mindegyikre találtak példát az ellenőrök az elmúlt egy hónapban, amikor tucatnál is több ellenőrzést végeztek szerte a megyében, de nagyrészt persze Székesfehérváron. Közel száz olyan  gyermekruhát vontak ki a forgalomból, amelyeknél felmerült a balesetveszély lehetősége, ám ez még így is csak kis része a kereskedelemben kapható termékeknek. Nem árt ezért résen lenni vásárláskor...
- Igen fontos, hogy a szülők tudatosan döntsenek ilyen esetekben is, hiszen még a kereskedők sincsenek sokszor az ismeretek teljes birtokában - hangsúlyozta az igazgató. Több szabvány is vonatkozik azonban a babaruhák gyártására, forgalomba hozatalára. Ilyen például, hogy a húzózsinórok szabad végződéseire tilos háromdimenziós végelzárást és csomót kötni, viszont a hővel történő lezárás megengedett. Ahol megengedett a madzag, ott sem szabad rájuk tenni műanyag végelzárókat, nehogy lenyelje őket a gyerek vagy beakadjon valahová. Legyünk óvatosak ruhavásárlásnál! - tanácsolja a fogyasztóvédő.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapja részletes információkkal ide kattintva érhető el!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!