A Perczel belevágott a 3 éves szakképzésbe - még sok a kérdés

FMH - Elkezdődött az új tanév. Számos vállalkozás keresi meg a kamarát és jelenti be, hogy ebben az iskolai évben mennyi tanulót tud gyakorlati képzésben foglalkoztatni.

B. Kiss László

A tervek szerint a szakképzés megújulásának fő eleme az előrehozott, 8 osztályra épülő, gyakorlatigényes, 3 éves szakmunkásképzés bevezetése,  a duális szakképzés. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a képzés 4 évről 3 évre rövidül, a gyakorlati képzés már 14 éves korban elkezdődhet, és 17 éves korban a fiatal szakmával hagyhatja el az iskolát, kikerülhet a munka világába. A képzés során jelentősen, 50 százalékkal megnő a gyakorlati képzés, a képzési idő egyharmad része közismereti óra, kétharmad része szakmai képzés, amelynek harmada szakelméleti, kétharmada gyakorlati óra. E szerint a diákok már az első évben gyakorlati oktatásban részesülhetnek az iskolai tanműhelyekben, a 2. és 3. évben pedig ezt a képzést a cégeknél, vállalkozásoknál kapják meg tanulószerződés keretében.

A tervek szerint jövőre kötelező modellt az iskolák választhatják ugyan, de ezt a megyében idén csak egyetlen, egy móri  oktatási intézmény tette meg.
A Fejér Megyei Önkormányzat  Perczel Mór  Szakképző Iskolája már korábban is jó kapcsolatot épített ki a város cégeivel. Ezért vágtak bele szeptembertől az új rendszerű,  hároméves szakmunkásképzésbe: az egyik osztályból 20-an forgácsolónak, az osztály másik fele - 19 növendék - pedig villanyszerelőnek tanul a kamara által kidolgozott képzési rend szerint. A szakképzés új szisztémáját illetően ugyanakkor még sok a nyitott kérdés - tűnt ki a Perczel szakképző tanáraival, Zsipi Gyula igazgatóval, Kleeberger Tünde gyakorlati oktatásvezetővel és Hodolitsné Boda Éva szakmai munkaközösség-vezetővel beszélgetve.   A képzési idő rövidülésével nem csupán a közismereti tárgyakra jut kevesebb óraszám, de  van rá példa, hogy ha minimális mértékben is, de csökken bizonyos  gyakorlati képzések heti óraszáma is.

Beszélgetőtársaim némileg szkeptikusak azzal kapcsolatban is, hogy az új rendszerben az összes gyakorlati órára cégnél  kerül majd sor. Úgy vélik: egy üzemben túlságosan specifikusak a körülmények ehhez. A perczeles diákok eseténél maradva: előfordulhat, hogy a gyakorlat helyéül szolgáló cégnél - szemben a tanműhellyel - csak marógép van, és a diák esztergagéppel nem is találkozik. Vagy például miként készülnek fel a növendékek egy üzemben az anyagvizsgálati vizsgára? - tették fel a kérdést  a perczeles tanárok. Hiszen az anyagvizsgálatot az üzemek is külső laborban végeztetik.

A képzési idő négyről, illetve öt évről három esztendőre történő csökkentésével nem csak a közismereti tárgyat oktató tanárok egy részének, de   a gyakorlat üzembe helyezésével   a szakoktatók egy részének is csökkenhet az óraszáma, és így bizonytalanná válhat a helyzete  - fogalmazódott meg a beszélgetés során az aggodalom.
- Az önkormányzatnál nagyon örültünk, amikor az eddigi négyes képzés mellett megteremtődött a hároméves, duális képzés indításának jogszabályi lehetősége. Ez hasonlít a korábbi hároméves szakmunkásképzéshez. Nagyon fontos, hogy most nagyobb arányban van gyakorlati képzés, s azt a fenntartó önkormányzat is látja, hogy ez jobban szolgálja a gazdaság igényét. Ez nyilván feltételezi azt, hogy az általános iskolai képzés azon a szinten működik, ahogy az elviekben elvárható. Hasonló képzés tavaly már a velencei mezőgazdasági szakiskolában indult, de idén megfelelő jelentkező hiányában nem - mondta Mátrahalmi Tibor, a megyei önkormányzat  humán szolgáltató és intézményfenntartó főosztályának vezetője.



A pályaválasztás az általános iskolában dől el. Ezt felismerve a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara újszerű, az országban egyedülálló pályaorientációs programot indít el -jelentette be hétfőn, szakképzési évnyitóján  a gazdasági önkormányzat vezetése. Dávid Lajos alelnök,  a kézművestagozat vezetője elmondta: - A döntést az általános iskolai pedagógusok segíthetik, de ezt valójában a szülők és a diákok hozzák meg. Ezért dolgoztunk ki egy olyan pályaválasztási, pályaorientációs programot, amelyet a fenntartók támogatásával és az iskolák közreműködésével az év hátralévő hónapjaiban meg szeretnénk valósítani. A kamara összehozná az intézményeket, vállalkozásokat és a szülőket, ezért szakemberei  részt kívánnak venni  az igazgatói, tantestületi és szülői értekezleteken, osztályfőnöki órákon, s fiatal szakemberek, mesterekből lett vállalkozók közreműködésével helyszíni bemutatókat szerveznek. Dávid Lajos kérdésünkre elmondta: - Az üzemlátogatásokra terveink szerint az alábbi cégeket tervezik bevonni: Tóth Fűtéstechnika Kft., Kántor Mechanika Kft., László Vill Kft., AIKSZ Zrt.,  Delta-F Kft., Sárvári Asztalosműhely, Fodor és Molnár Kft. (Sárbogárd), Magyarmet Bt. (Bicske), Hammerstein Bt. (Mór), E-on tanműhely, Fémforg Kft., Visteon Industries, Sapa Profiles Kft. és a Vörösmarty Szakképző Iskola.
Már eddig is szép eredmények vannak, de nem szabad megállni - hangzott el.   48 szakmában megtörtént az új óraszerkezetek, képzési programok és vizsgakövetelmények kidolgozása. Ezt az adott szakmának megfelelő kamarai és iskolai szakemberekből álló csoportok készítették. Az új képzési programok és vizsgakövetelmények áprilistól letölthetők a kamarai honlapról, és lényeges pluszmunkával járó módosítások nélkül beépíthetők voltak a szakiskolai képzési rendszerbe. A témát az országban egyedülállóan a fehérvári önkormányzat és a kamara között működő Párbeszéd Tanács is napirendre tűzte, szorgalmazta a 2011/12-es tanévben történő bevezetését - itt eddig sikertelenül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!