Az új útvonalat járták be

Kisgyón - Ismét összegyűltek a természetbarátok az országosan egyedülálló kulcsosház-sor környékén.

Kővári Gabriella

A Bakony festői szépségű környezetében találkoztak újra a megye természetbarátai az elmúlt hét végén. Minden évben kitüntetik azokat, akik a megye természetjárásáért, természeti értékeinek megóvásáért  különösen sokat tesznek. Idén a Fejér Megye Természetjárásért emlékplakettet  Márton Edit, Banizs Károly,  Kálmán József, valamint az Alba Regia Barlangkutató Csoportot képviselő Szolga Ferenc vehette át. Az elhunyt túratársak emlékére hagyományosan szalagokat, koszorúkat helyeztek el a Gyöngyvirág kulcsosház előtti kopjafánál. Közel ötszáz fő vett részt a rendezvényeken, amelyek között idén olyan különlegességek is szerepeltek, mint az éjszakai erdei séta és a távcsöves csillagles. A Bakony-Balaton Geopark standnál a megszelídült vulkánok és dinoszauruszok földje címmel kőzetbemutatón és interaktív játékokon keresztül ismerkedhettek meg az érdeklődők a  terület változatos földtani felépítésével és félmilliárd év történetével.
Sokan érkeztek a családi túrára, a Kisgyón Kupa természetjáró versenyre, az új, tavasszal átadott Hegyi Imre Emlékparkot bejáró kerékpáros és gyalogos teljesítménytúrákra, a gyerekek pedig játékos versenyeken vehettek részt. A gombatúra eredményességének  a jó időjárás nem kedvezett, kevés kalapos bújt meg a fűben és az avarban. A ritkán látható Alba Regia-barlangba is sokan lemerészkedtek. A kéktúra útvonalában elhelyezkedő, kedvelt természetbarát-telep kétséges jövőjéről, a jelen nehézségeiről és a lehetőségekről a Mi lesz veled, Kisgyón? címmel tartott beszélgetésen hangzottak el építő felvetések.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!