Beindult az élet a Dunaújvárosi Főiskolán

Ha komoly erőfeszítések árán is, de menedzselhető lesz az idei gazdasági év a Dunaújvárosi Főiskolán. Miközben az intézmény maga is pénzügyi kiigazításokra kényszerül, a leendő hallgatók előtt nyíltan beszéltek arról: csak piacképes tudással lesz esélyük elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Az már csak rajtuk múlik, élnek-e a helyben felkínált lehetőségekkel.

Dunaújvárosi Hírlap

Csaknem teljesen megtelt pénteken délelőtt a Dunaújvárosi Főiskola A-épületének nagyterme. A most beiratkozó első évfolyamosok előtt a főiskola Karrier Irodjának vezetője nyíltan beszélt a lehetőségekről:

- A nagy cégek már az első és második évfolyamos hallgatók között is keresik későbbi munkatársaikat. A legtehetségesebb hallgatókat akarják a soraik között tudni, ezért gyakran tanulmányi szerződéseket ajánlanak fel - hangsúlyozta Szabó Tibor, hozzátéve: az általános képzettségű emberekre manapság nem sok szükség van. A specializáció, a szakosodás és a nyelvismeret az egyik alapfeltétele a piacképes tudásnak. Egyúttal javasolta az első évfolyamosoknak, hogy kövessék nyomon, milyen fejlesztéseket hajt végre a kiszemelt cég Magyarországon, melyek a főbb fejlesztési területei, hiszen ezek a későbbiek során hasznos információk lehetnek.

A Karrier Iroda vezetője tájékoztatójában arra is felhívta a figyelmet: a főiskolai évek alatt semmilyen munkalehetőségre nem szabad nemet mondani, mégha polcfeltöltésről van szó, akkor sem:

- A leendő munkáltató számára egy pályakezdő esetében fontos lehet, hogy van-e már gyakorlati tapasztalata a munka világából - legyen az akárcsak egy áruházi polcfeltöltés. Ez ugyanis azt jelzi, hogy a pályázó tisztában az olyan alapfogalmakkal, mint a műszak, munkaidő, munkaszervezeti beosztás.

Szabó Tibor természetesen újból emlékeztetett rá: a főiskola kutató laboratóriumaiban, a gyakorlati képzések során, az Erasmus pályázatok és a többi külföldi ösztöndíj révén a diplomának megfelelő gyakorlati tapasztalat is szerezhető, ezeknek a lehetőségeknek a kihasználása csak az egyes hallgatókon múlik.

A főiskola hallgatóinak versenyképességét ugyancsak erősítheti, hogy több szaktárgy az idei évtől már angolul is hallgatható. Kérdés, hány diáknak lesz bátorsága ahhoz, hogy az óralátogatáson kívül a vizsgázást is bevállalja angol nyelven.

A teljes cikk ide kattintva olvasható!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!