Egy kis segítség a tanévkezdéshez: új ruha és joghurt

Székesfehérvár - Egyre több a városban a mélyszegénységben élő család, az iskolakezdés nekik még nehezebb.

Kővári Gabriella

A tanévkezdés egyébként sem kis terhet ró a családokra, ám a szegénységben és mélyszegénységben élő családok még inkább gondban vannak szeptember elején. Rászoruló embertársaink nehézségeit kívánta enyhíteni szerény jótéteményével az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális és Közhasznú Egyesület. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület és számos fehérvári cég  jóvoltából ugyanis negyven, jól megtömött zsák ruhaneműt és cipőt, valamint többszáz doboznyi joghurtot osztottak szét a  szükséget szenvedők között pénteken a megyeházán. Az adományosztást Vargha Tamás,  a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg. Elmondta, hiszi és reméli, hogy nem először és utoljára gondoskodhatott a helyszínről a megyei önkormányzat.


- Már hat éve segítünk a hátrányos helyzetű  embertársainkon - mondta Horváth Ildikó, az egyesület elnöke. - A mostani akciónkkal a tanévkezdés miatt a szülők vállaira nehezedő gondokon szerettünk volna enyhíteni egy kicsit. A városban sajnos egyre több a szegény, ezért a segélyakciót jövő héten hétfőn és pénteken 9 és 11 óra között megismételjük. A  ruha minden alkalommal állandó szereplő lesz, de a következő alkalmakon az élelmiszer biztosan változik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!