Fehérvárra érkezett a pápavonat

Szalai Mihályné egyike volt azoknak, akik sem időt, sem fáradtságot nem sajnáltak azért, hogy láthassák a pénteken délelőtt Székesfehérvárra begördülű vatikáni sárga színű, galambot árbázoló rajzokkal és címerrel ékesített pápavonatot.

Tihanyi Tamás

A pályaudvaron az idős asszony érdeklődésünkre elmondta: Sopronból érkezett azért, hogy ilyen módon is tisztelegjen II. János Pál pápa emléke előtt. Férje betegsége miatt nem kísérhette el, de ő egyedül is útra kelt, s ha már Fehérvárra jött, meglátogatta a helyi nevezetességek közül azokat, amelyek hívő lelkét megnyugtatták, szépítették: például a vasútállomáshoz közeli Prohászka Ottokár emléktemplomot Kaszap István sírjával.     


A lengyel vasutasok ötlete 2005-ben született meg, így fejezték ki  ragaszkodásukat és nagyrabecsülésüket  az elhunyt   Szentatya életműve iránt. A pápai emlékvonat 2006 júniusától Krakkó és Wadowice között közlekedik, a lengyel zarándokok ezzel a szerelvénnyel utaznak a pápa wadowicei szülőházáig, majd vissza Krakkóig. A korszerű vonatot eddig több, mint 85 ezren látták, s már nem csak lengyelek, vagy Lengyelországba  érkező zarándokok, és turisták. A gördülő katolikus emlékhelyen 17 monitor és  több, mint kétszáz ülőhely biztosít lehetőséget arra, hogy az érdeklődők láthassák a Szentatya életének legfontosabb pillanatait. Az Isten barátja című film emlékeztet a pápaválasztásra, az ellene irányuló merényletre, a világ sok országába tett, küldetés  jelentőségű útjaira, találkozásaira államfőkkel. Végül bemutatják boldoggá avatásának állomásait.


A pápavonat oldalán felirat olvasható: Totus Tuus, azaz Egészen a tiéd.  A szerelvény szeptember 12-én először érkezett Párkányon keresztül hazánkba, s pénteken délelőtt gurult be a fehérvári pályaudvarral, hogy onnan késő délután induljon tovább.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!