Több száz kiló lucernát lopott három nő

FMH - Három nőt és egy férfit vettek őrizetbe az elmúlt napon. Ki fát, ki lucernát tulajdonított el, ám a tetteseket végül mindkét esetben elkapták.

feol.hu

A nagykarácsonyi körzeti megbízott a Nagykarácsony-Felső vasúti megállótól mintegy két kilométerre ért tetten egy fatolvajt vasárnap este. A 63 éves helyi lakosú férfi kerékpárján 14 darab ágfa volt, amikor a rendőr ellenőrizte. A kb. 80 kilogrammnyi fa eltulajdonítását a férfi elismerte.
A körzeti megbízott előállította a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe került.

A sárbogárdi járőrök szintén az esti órákban fogtak el három nőt. A sárbogárdi asszonyok egy Ford teherautóval közlekedtek. A rendőrök az Árpád út, valamint a 6215-ös számú út kereszteződésében ellenőrizték őket, az autó rakterében lévő mintegy 300 kilogramm lucernával azonban az igazoltatásuk során nem tudtak elszámolni. Mint kiderült, az ügyeletre nem sokkal korábban futott be egy hívás arról, hogy Sárbogárd külterületéről ismeretlenek lucernát tulajdonítottak el egy teherautóval. A tulajdonos követte is a tolvajokat, mindaddig, amíg a rendőrök meg nem állították őket.

A három nőt ezt követően a rendőrök előállították a Sárbogárdi Rendőrkapitányságra, ahol megindult velük szemben a szabálysértési eljárás. A tettenérés során a 10 000 forintos lopási kár megtérült.

A három nő közül kettőt a rendőrök szabálysértési őrizetbe vettek, a harmadik nőt - kéthetes gyermekére tekintettel - szabadon engedték - kaptuk az információt Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivőtől.

 

.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!