Teleki: lezárult a vizsgálat - a közgyűlésen is téma volt az ügy

Székesfehérvár - Sipos Imre a Teleki Blanka gimnázium igazgatója a városi közgyűlésen számolt be arról a belső vizsgálatról, amelyet Marosán Anita ügyében folytattak le. A közgyűlés elején megtudhattuk, jelentős változásokat hoz az új katasztrófavédelmi törvény: Magosi Lajos alezredes a tűzoltóságok átszervezéséről elmondta, hogy a cél nem más mint, hogy központi, átlátható irányítást vezessenek be. A megyei védelmi bizottság elnöki posztját januártól nem a megyei közgyűlés elnöke, hanem a kormányhivatal vezetője látja el.

Házi Péter

Mint ismert, Marosán Anitát a Jobbik fehérvári ifjúsági tagozatának elnökévé választották , s egy korábbi sajtótájékoztatón azt állította, azzal fenyegetik iskolájában - a Teleki Blanka gimnáziumban - hogy ha nem szakítja meg kapcsolatait a Jobbikkal, akkor nem érettségizik le.
Az iskola igazgatóhelyettese által végzett belső vizsgálat megállapította, hogy az iskolában egy politikai párt nevében aláírásgyűjtés folyt.
Meghallgattak osztálytársakat, tanárokat, osztályfőnököket. A tanuló és a szülő pedig írásbeli nyilatkozatot adott. Összesen 120 munkaórát fordítottak a vizsgálatra és hat alkalommal kellett összehívni ezügyben a tantestületet. A vizsgálat szerint az intézményben politikai párt nevében valóban folyt aláírásgyűjtés, amit a törvény tilt. A tanulót valóban kiküldték az  óráról, majd vissza is kísérték az órára.

A vizsgálat tisztázta, hogy a tanulót a gimnázium egyik tanára sem fenyegette meg. Egy technikai dolgozó és a lány között viszont kialakult egy beszélgetés, amelynek során a technikai dolgozó jószándékú észrevételt tett, esetleg ezt érezhette a lány fenyegetésnek. A tanuló jelenleg is teljesíti tankötelezettségét az iskolában – tájékoztatott az igazgató.

Cser-Palkovics András polgármester kijelentette, a város teljes egészében kiáll a Teleki mellett, sajnálatos, hogy egy intézmény méltatlanul keveredett ilyen ügybe. Hozzátette, nincs a közgyűlésben olyan szervezet, amely ne ítélné el a történteket.

Gál Péter, a Jobbik fehérvári alapszervezetének egykori alapítójaként - akit a szervezetből nemrég, tudta nélkül kizártak -  elnézést kért az igazgatótól és a gimnáziumtól a történtekért, s reményét fejezte ki, hogy megnyugodnak a kedélyek.

Csökkentik a járatsűrűséget

A közgyűlés elején megtudhattuk, jelentős változásokat hoz az új katasztrófavédelmi törvény: Magosi Lajos alezredes a tűzoltóságok  átszervezéséről elmondta, hogy a cél nem más mint, hogy központi, átlátható irányítást vezessenek be. A megyei védelmi bizottság elnöki posztját januártól nem a megyei közgyűlés elnöke, hanem a kormányhivatal vezetője látja el.
 
Virággal köszöntötte Cser-Palkovics András polgármester az Ybl Miklós Lakótelepi Óvoda vezetőjét, Varga Imrénét, aki negyven év után megy nyugdíjba.
A közgyűlés döntött arról, hogy Mezővári József  nevét veszi fel a nemrég átadott maroshegyi sportpálya. Mezővári József közösségépítő munkája eredményeként több száz gyermek és felnőtt szerette meg a labdarúgást az elmúlt évtizedekben - emelte ki Juhász László.
   
A  városi buszközlekedés  menetrendjének módosításáról is döntött a testület. Erre a veszteséges működés miatt van szükség, az elmúlt években 260 millió forinttal pótolta ki a város a Volán veszteségét. Mint Horváth Miklósné, a gazdasági szakbizottság elnöke  hangsúlyozta, ez csak ideiglenes megoldás, készülőben van az az új menetrend, amelyet várhatóan ez év végétől lakossági fórumokon mutatnak majd be, s jövő nyáron léphet életbe.

Szigli István nem értett egyet a változtatással, a  36-os és a 37-es hétvégi járatainak ritkításával kapcsolatban elmondta,  lesz olyan időszak vasárnap, hogy egy óra negyven percen keresztül nem megy busz. Farkas László kérését, miszerint reggel 5 óra és este 22.30 tájban is induljon a 29-es busz, elfogadta a testület.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!