Döbbenetes tények mérgekről - Zacher Gábor ismeri a tökéletes szert

Mindezen állítások persze nem a szerző agyából pattantak ki, hanem dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos elképesztően érdekes  előadásán hangzottak el. A televíziókból, újságokból ismert doktor nemrég Dunaföldváron járt, ahol a zsúfolásig megtelt művelődési központban a toxikológia kultúrtörténetéről mesélt.

Zacher doktor - akit a híres cukrászhoz is rokoni kapcsolatok fűzik - azzal kezdte: egy dologról nem akar beszélni, a drogokról, ezekről ne is kérdezzék... 
-  Azért kábítószer nélkül nem ússzuk meg, mert szerves része a tízezer éves időutazásnak. S tippeket se várjanak tőlem, miként tegyük el  láb alól a szomszédot,  vagy az asszonyt. Manapság már egy mikrogrammnyi anyagot is ki lehet mutatni, akár évtizedek múltán is, ez az egyik leggyengébb láncszeme az ideális méregnek. Volt olyan betegünk, aki olyan gyógyszerrel akart öngyilkos lenni, ami még látta Kádár Jánost. Ám hiába járt le a   szavatossága, hatása bőven volt.

Dr. Zacher szerint az igazi  méregkeverők igenis okos emberek voltak, komoly szoftverrel: - Az ősember még nem tartozott ide, megevett valamit, aztán véletlenül  vagy meghalt, vagy nem. A sámánok azonban már tudták, hogy melyik gombától lesznek hallucinációik. S nem úgy, hogy átmentek a szomszéd barlangba a  dílerhez, hanem megtanulták az elődtől. Ezzel pedig manipulálni tudták a tömeget.  Időszámításunk előtt hétezerből már vannak  gombafejű isteneket ábrázoló rajzok. És ma is rendeznek   gombás szeánszokat.  Egyébként a tudatmódosítókkal számos művész, festő is élt, de  csak páran alkottak nagyot,  például Jimi Hendrix, vagy Jim Morrison. Azért nem érdemes belevágni, hogy egy facebook-bejegyzés maradjon meg belőlem, vagy elmondjam a haveroknak, láttam a Holdat. A túlsó oldalról.

Vannak olyan növények, amelyek akkor és ma is okoznak mérgezéseket. A Socrates kivégzésénél, használt bürök a mai napig  hathatós  szer, a tünetei pedig nehezen kimutathatók. De volt olyan hadvezér, aki hashajtó hatású fekete hunyor főzetét öntette a várba folyó csatornába. A szomjas védők ittak belőle, aztán a sereg besétált, mert mindenki a  budin trónolt. 

Volt egy Giulia Toffana nevű hölgy (XVI. század) , aki a Guinness rekordokban is szerepel. Akkoriban a betegek 99.5 százaléka meghalt az ispotályokban, na, ő a maradék fél százalékot is kiiktatta. Hatszáz embert tett el láb alól.  Viszont vannak kontárok is, átvitt értelemben - nálam Shakespeare művein keresztül megbukott toxikológiából. Például Kleopátra  halála, akit megmarnak a kígyók és azonnal meghal... persze, megijed és maximum infarktusban. Aztán megcsókolja a szolgálólányt úgy, hogy a kígyós dobozt a kezében fogja, s a nő szintén meghal... Talán azért, mert büdös volt a szája. A kígyó mar,  és a halálhoz három óra kell, a méreg újratermeléséhez pedig napok.  Nos, ha ebben is hiteles akar lenni a darab, akkor az utolsó felvonás utolsó jelenete hat napig tartana. Úgyhogy vigyenek magukkal hideg élelmet, ha színházba mennek - zárta ezt a fejezetet nagy  nevetést kiváltva a doktor.

Majd  pár titokról is lehullt a lepel. Például Michelangelonak köszvénye volt, majd később leállt a veséje. De nem halt meg, mert valami véletlen kapcsán a veseműködése beindult. Köszvényének oka a krónikus ólommérgezés volt, ugyanis, mint rendes munkaalkoholista élte napjait, kenyéren és boron. Utóbbit ólomtárolókban tartották a gazdagok, ez pedig felgyülemlett benne. Ez is egy rejtvény volt, amit meg kellett fejteni.  Van Gogh pedig sárgában festett. Azért, mert zöld-sárga túlsúlyban látott. Ennek az oka az, hogy mint epilepsziást, digitálisszal kezelték, amit alkoholos oldatban forgalmaztak. A mester viszont szeretett inni, és mérgezést kapott a túl sok  gyűszűvirágtól. Sok év után kiderült: Beethoven nem higanymérgezésben szenvedett.  1827-es temetésekor egy fiatal művész levágta  hajtincsét, amit 2000-ben analizáltak. Százszoros ólommennyiséget mutattak ki.

 Érdekes az Abszint  története is, ami bizony számos híres  művészre volt hatással. Az ital, hosszas előkészítése miatt egyébként nem a rendes alkoholisták kedvence, akik reggel a restiben nyúlnak a csavaros kifli után. Például Picasso képei akár az Országos Neurológiai Intézetben is készülhettek volna, hát nem életigenlő partyarcok köszönnek vissza ránk ezekről...

A közeli időszakból is vannak rejtélyes sztorik. 1978-ban a KGB már kétszer el akart tenni láb alól egy Markov nevű,  emigráns bolgár újságírót. Végül Londonban vádlin szúrták esernyővel, aztán később meghalt. Kiderült, az ernyőn egy tű volt, ricin nevű szerrel. Zacher doktor megemlítette: - Nálunk is járt egy bácsi, aki ricinbabot főzött magának, majd megette. Szerencséje, hogy nem volt foga, és ami egyben bement, azt mi egyben ki is szedtük belőle. 

De szót ejtett a kémiai terrorizmusról is: - A moszkvai Dubrovka színházban, ahol csecsen terroristák túszul  ejtettek többszáz embert,  harci gázt vetettek be. Ami színtelen és szagtalan volt, amiről mi úgy tudtuk, ilyen nem létezik. Fentanil volt, amit   egy orosz laborban kikísérleteztek. Viszont elszámolták az ellenanyag mennyiségét, ezért halt meg 129 túsz is.  Vagy ott van 1995-ből a tokiói szaringáz mérgezés. A terroristák   két kis palacknyi gázzal  12 embert megöltek, ötezret megmérgeztek.  Manapság már eszméletlen kis mennyiségek is elegendőek. Például két gramm (!) botulinum toxint ha Budapest ivóvizében egyenletesen el  lehetne oszlatni, a város fele meghalna!   Irakban ebből tizenhétezer litert találtak a szövetségek, ebből tízezer be volt töltve a rakétákba.

Zacher Gábor a végén feltette, ha ő terrorista lenne, mivel dolgozna:  - Nekem nem kellene rakéta. Ott vannak például a klasszikus ideggázok.  A kórházba is jönnek hölgyek klórgáz mérgezéssel, teleöntik mindennel a kádat, aztán mivel máshogy nem lehet, belehajolnak. Aztán akinek szerencséje van, csak a taknya-nyála folyik össze, akinek nem, lélegeztetőgépen végzi, nálunk. Amúgy csúcson a baktériumok vannak, majd  a nyílbéka mérge, a kígyóké és pókoké következik, aztán a sor végén jön csak a jól ismert cián. Jó, abba is bele lehet halni, de az előzőekből ennek töredéke is elég.  Szóval mi a tökéletes méreg? Tudom, de nem is mondom el...