Neymaré a Puskás-díj

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zürichi díjkiosztó gáláján a brazil Neymar vehette át a legszebb gólért járó Puskás-díjat, amíg az Aranylabdás immár harmadszor Messi.

MTI

Története során a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) csak egy játékosról, Puskás Ferencről - a felcsúti labdarúgó akadémia névadójáról - nevezett el egy rangos elismerést. Ez pedig a legszebb gólért járó Puskás-díj, amelyet az idén, a FIFA hétfői zürichi gáláján harmadszor adtak át. Az első díjazott Cristiano Ronaldo volt, 2011-ben Hamit Altintop részesült az elismerésben, amíg hétfőn a brazil Santos zsenije - a Pelé utódnak kikiáltott -,  Neymar vehette át a Puskás-díjat, a többi között Csányi Sándornak,  a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökének a jelenlétében. Neymar egy brazil bajnokin, a Flamengo ellen szerzett gyönyörű - az elbírálásban ez fontos szempont - góljával előzte meg Wayne Rooneyt és Lionel Messit. Ez utóbbi aztán az Aranylabdával vigasztalódott, amely elismerést zsinórban immár harmadszor vett át C. Ronaldót, valamint a talán a legszebb idényét produkáló csapattársát, Xavit  megelőzve. Amúgy a Real Madrid portugálja a múlt héten sejthetett valamit, hiszen már akkor bejelentette, hogy el sem utazik a zürichi gálára...  


 
A nőknél megszakadt a brazil Marta öt éven át tartó egyeduralma, ugyanis - habár ezúttal is ott volt a jelöltek között - a győztes a világbajnok japán válogatott csapatkapitánya, Szava Homare lett.
Az év edzője címet Josep Guardiola érdemelte ki, ő az FC Barcelonával Bajnokok Ligáját és spanyol bajnokságot, legutóbb pedig klubvilágbajnokságot nyert. A szakember José Mourinhót (Real Madrid) és Sir Alex Fergusont (Manchester United) előzte meg a voksoláson.
 A labdarúgókat képviselő érdekvédelmi szervezet (FIFPro) által megválasztott álomcsapatba mindössze három együttesből kerültek be játékosok: a BL-győztes, spanyol bajnok FC Barcelona öt, a Real Madrid négy, a Manchester United pedig két futballistát adott a gárdába.
 A FIFA elnöki díjat Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője vehette át.
A nők edzői között Szaszaki Norio, a németországi világbajnokságon hatalmas meglepetésre diadalmaskodó japán válogatott szövetségi kapitánya nyert.
A FIFA Fair Play-díjat a Japán Labdarúgó Szövetség kapta meg.
A hétfői, zürichi díjátadó gálán jelen volt Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke is.
Az év csapata: Iker Casillas (spanyol, Real Madrid) - Dani Alves (brazil, FC Barcelona), Gerard Piqué (spanyol, FC Barcelona), Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid), Nemanja Vidic (szerb, Manchester United), Andrés Iniesta (spanyol, FC Barcelona), Xabi Alonso (spanyol, Real Madrid), Xavi (spanyol, FC Barcelona) - Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid), Wayne Rooney (angol, Manchester United)

OLDALTÖRÉS: A Puskás-díj története

A Puskás-díj története

A Puskás-díj története

A Puskás-díj története

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) története során első alkalommal nevezett el díjat egy korábbi játékosról, Puskás Ferencről, az Aranycsapat 2006 novemberében elhunyt legendás futballistájáról.
Az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat idén adták át harmadszor a FIFA éves, zürichi gáláján. Az első ilyen elismerést a portugál Cristiano Ronaldo kapta, míg tavaly a török Hamit Altintop, idén pedig a brazil Neymar volt a jutalmazott. A díjról szóló szerződést Joseph Blatter FIFA-elnök és az Aranycsapat legendás játékosának özvegye írta alá 2009. október 20-án a szintén Puskás Ferencről elnevezett felcsúti futballakadémián.
A FIFA futballbizottsága összeállított egy tízes listát, amelynek góljaira a szurkolók szavazhattak a FIFA hivatalos honlapján, majd december elejétől már csak arra a három találatra, amely addig a legtöbb voksot kapta. A gálára mind a három jelöltet meghívták, de csak a voksoláson győztes találatot hirdették ki, a sorrendet nem. Az esztétikai élmény mellett a gól fontossága is szempont, így legalább élvonalbeli bajnoki találkozón kellett születnie, hogy jelölt lehessen. A futballkaput és a benne labdát formázó elismerést női játékos is kiérdemelheti.
A Puskás-díj ötlete Csorba Istvántól származik, a FIFA-t 2006-ban keresték meg az elképzeléssel, amelyet Blatter egyértelműen támogatott, de a terveket szerzői és névhasználati jogok miatt csak 2009 decemberében sikerült valóra váltani, bár a Puskás-díj eszmei atyja időközben elhunyt.
Az idei Puskás-díj átadásán jelen volt Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is.

 A Puskás-díj odaítélésének feltételei:
- gyönyörű gól legyen (ebbe beletartozhat a távoli lövésből, kitűnő összjátékból vagy fej fölüli lövésből született gól)
- a mérkőzés fontossága (felnőtt válogatott találkozón, konföderációk által kiírt sorozatokon és élvonalbeli nemzeti bajnoki találkozókon elért gólok számítanak, a fontosabb gól a jobb)
- a gól nem a másik csapat hibájából, vagy szerencsével született
- a gólszerző nem viselkedhetett sportszerűtlenül a meccsen, illetve nem doppingolhatott

 

OLDALTÖRÉS: Puskás Ferenc portréja

Puskás Ferenc portréja

Puskás Ferenc portréja

Puskás Ferenc portréja

született: 1927. április 2., Budapest
elhunyt: 2006. november 17., Budapest
eredeti neve: Purczeld Ferenc
válogatottság/gól: 85/84 (magyar), 4/0 (spanyol)
posztja: bal összekötő

Csapatai játékosként: 1942-49 Kispesti AC, 1949-56 Bp. Honvéd (magyar bajnokságban összesen: 349 mérkőzés/358 gól), 1958-67 Real Madrid (spanyol bajnokságban összesen: 179/154) 

 Csapatai edzőként: Alicante (spanyol), San Francisco Gales (amerikai), Vancouver Royals (kanadai), Panathinaikosz (görög), Colo-Colo (chilei), Szaúd-Arábia válogatottja, FCL Murcia (spanyol), AEK Athén (görög), al-Maszri (egyiptomi), Soi de América és Cerro Porteno (paraguayi), Panhellenic Melbourne (ausztrál), Magyarország válogatottja (1993. április-július, 4 mérkőzés) 

Legnagyobb eredményei játékosként:
        
A magyar válogatottal:
- olimpiai bajnok (1952, Helsinki)
- világbajnoki ezüstérmes (1954, Svájc)
- Európa-kupa győztes (1953) 

 A Budapest Honvéddal:
- ötszörös magyar bajnok (1949-50, 1950 ősz, 1952, 1954, 1955)
- négyszeres magyar gólkirály (1947-48: 50 gól, 1949-50: 31, 1950 ősz: 25, 1953: 27 gól) 

 A Real Madriddal:
- háromszoros BEK-győztes (1958-59, 1959-60 - a döntőben négy gólt szerzett, ami máig rekord, 1965-66)
- kétszer a BEK-sorozat gólkirálya (1959-60: 12 gól, 1961-62: 7 gól - holtversenyben)
- Világkupa-győztes (1960)
- hatszoros spanyol bajnok (1960-61, 1961-62, 1962-63, 1963-64, 1964-65, 1966-67)
- kétszeres Spanyol (Király) Kupa-győztes (1958, 1962)
- négyszeres spanyol gólkirály (1959-60: 28 gól, 1960-61: 27 gól, 1962-63: 26 gól, 1963-64: 20 gól)
- Világválogatott (1963), Európa-válogatott (1965)
- az Aranylabda-szavazáson 2. (1960), 4. (1956), 5. (1961), 7. (1959) 

Legnagyobb eredményei edzőként:
- BEK-döntős - Panathinaikosz (1971)
- háromszoros görög bajnok  - Panathinaikosz 2 (1970, 1972), AEK Athén 1 (1979)
- egyszeres ausztrál bajnok (1991) és kupagyőztes (1990) - Panhellenic 

 Kitüntetései:
- a Nemzet Sportolója (2004)
- a XX. század legjobb magyar sportolója
- Halhatatlanok Klubjának tagja (1991)
- Golden Foot-díjas (2006)
- Európa Bajnoka (2006)
- a sportági Hírességek Csarnokának tagja
- NOB Olimpiai Érdemrend (1997)
- Köztársasági Elnök Arany Emlékérme (1997)
- Magyarság Hírneve (1997)
- a FIFA S.O.S. gyermekfalu mozgalmának magyarországi nagykövete
- alezredessé (1992), majd ezredessé (1995) léptették elő a Magyar Honvédségben

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!