A fehérvári vasútállomáson is terveznek kormányablakot

Húsz vasúti pályaudvaron létesülhet kormányablak - közölte Gál András Levente kormánybiztos és Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója egy csütörtöki háttérbeszélgetésen. A vasúttársaság vezetője arra számít, hogy a szükséges támogatási szerződések aláírása után nagyjából másfél év alatt valósulhatnak meg a beruházások.

MTI

A rendezvényen kifejtették ugyanakkor, hogy a pályaudvari kormányablakok létrehozásához először meg kell oldani az utasellátók "félresikerült privatizációját", amely minden fejlesztés akadálya, ugyanis a vasútállomásokra tervezett beruházások a Resti Zrt. nélkül nem tudnak haladni. Mára azonban "reális közelségbe" jutottak azok a tárgyalások, amelyek eredményeképpen a MÁV meghatározó tulajdonossá válhat a Restiben, és fejleszthet - mondta Gál András Levente, megjegyezve, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is megvizsgálta a privatizációs szerződést, amely több aggályt is felvet.

Szarvas Ferenc hozzátette, hogy a MÁV a tervek szerint a Resti Zrt. 85 százalékát vásárolná ki, ha meg tudnak állapodni egy elfogadható árban, összeget azonban nem kívánt mondani.

A MÁV-vezető a húsz pályaudvar közül, ahol kormányablak létesülhet, példaként említette a három nagy budapesti pályaudvart, a székesfehérvári, a győri, a veszprémi, a nagykanizsai, a nyíregyházi, a miskolci és a debreceni állomást. Megjegyezte, később további pályaudvarok is bekerülhetnek a projektbe.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!