Az új rohamkocsi szolgálatba állt

Székesfehérvár - Szerdán kora délután ünnepélyes keretek között adták a fehérvári mentőállomás új rohamkocsiját, amely a formaságok után, egy riasztást követően meg is kezdte szolgálatát.

Tihanyi Tamás

- Fejér megye nagy  léptekkel halad előre a mentőszolgálat fejlesztésének útján - jelentette ki  a székesfehérvári mentőállomáson Czirner József, az Országos Mentőszolgálat Közép-Dunántúli Regionális Mentőszervezetének orvosigazgatója. Kijelentését azzal indokolta, hogy az utóbbi időben új esetkocsik szolgálatba állításával 10 százalékkal sikerült növelniük a 15 percen belüli helyszínre érkezések számát. Bővítették a mentőautók felszereltségét, az önkormányzatok segítségével korszerű műszerek kerültek az autókba. De Czirner József elismerte azt is, hogy két területen bizony van még bőven elmaradás a kívánatoshoz képest.  Javítani kell a mentőállomások épületeinek állagán és a gépkocsik állapotán. Az ideális az volna, ha még ebben az évben minden mentőállomásra kerülhetne új gépjármű.


 
Ünnepélyes formaságok mellett, sok meghívott vendég előtt adták át, és mutatták be szerdán  a fehérvári mentőállomás  új rohamkocsiját, az országban szolgálatba állt harminchét - a legkorszerűbb technológiát képviselő -  Volkswagen Crafter egyikét. Már első látásra  szembeötlő különbség a régiekkel szemben a jármű forgalomban jobban érzékelhető sárga színe. Az autó 160 lóerős, megerősített futó- és kormányműve van, rendelkezik klímával, tolatórendszerrel, a beteg számára külön fűtéssel, stabilizátorokkal, navigációs berendezéssel,  hordágyemelő szerkezettel, légzsákokkal. Apróságnak tűnhet, de a mentősöknek  a baleseti helyszíneken állítólag nagy hasznára van a kívülről állítható, többféle  világítás.
Ami a betegek számára a legfontosabb: a rohamkocsi  az orvosi műszerekkel, EKG-val, defibrillátorral, monitorokkal  képes az akut ellátásra ugyanúgy, mint az őrzött szállításra. Lényegében tudja azt, amit egy intenzív osztály, miközben az utolsó injekciós tűig minden a legkorszerűbb benne.


A sajtóban megjelentek már az új autóról  kritikus hangok, de a fehérvári mentősök erre azt mondták:  névtelen szóbeszédre nem adnak, a puding próbája az evés, egy hónap múlva ők is többet tudnak majd mondani.
A történelmi egyházak képviselői megszentelték az autót, illetve megáldották azokat, akik benne életeket mentenek majd Székesfehérváron és környékén. Aztán 14 óra 30-kor megszólalt a rádió, és a 602-es rohamkocsi megkezdte szolgálatát.        

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!