Nyugdíj - Korhatár előtti idén már csak kivételes esetben

Székesfehérvár - Kivételes esetben még ebben az évben is mehet valaki korhatár előtti ellátásra. Olvasónk kérdése nyomán erről beszél sorozatunk utolsó részében Bartucz Sándor, a megyei kormányhivatal nyugdíjbiztosítási szerv igazgatója.

Tribolt Lajos


- 1952-ben születtem, 41 év 9 hónap szolgálati idővel rendelkezem. A munkáltatóm közölte, hogy a 60. életévem betöltése napján a munkaviszonyomat megszünteti és erről 2011. december hónapban írásban értesített is. Azt mondták, hogy így is jogosult lehetek nyugdíjra, vegyem tudomásul a döntést. Mi az igazság? - kérdezte olvasónk.

A munkáltató által közölteknek kétségtelenül van jogszabályi alapja, de egyrészt pontosításra szorul, másrészt tartok attól, hogy lesznek olyanok, akik jogellenes előnyt szeretnének maguk számára kiügyeskedni.
- Először is nézzük a jogalapot: 2011. december 31-et követő kezdő naptól 2012-ben még korhatár előtti ellátásra - tehát nem öregségi nyugdíjra - jogosult az is, aki esetében a biztosítással járó jogviszonyának (pl. munkaviszonyának) megszüntetéséhez szükséges egyoldalú jognyilatkozatot (pl. felmentést) 2012. január 1-jét megelőzően a másik féllel írásban közölték, vagy a jogviszonyt megszüntető megállapodást (pl. közös megegyezést) 2012. január 1-jét megelőzően kötötték. További feltétel, hogy a biztosítással járó jogviszony megszűnését követő nap 2012-ben van, és a jogosult a biztosítással járó jogviszony megszűnését követő napon a 2011. december 31-én hatályos szabályok szerint előrehozott, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra, bányásznyugdíjra, korengedményes nyugdíjra vagy az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíjára jogosult lenne vagy lett volna.
- Tehát, amennyiben olvasónk - aki 1952-ben született, és több mint 41 év szolgálati idővel rendelkezik - munkaviszonyának 2012-ben történő megszüntetéséről a foglalkoztató még 2011. évben intézkedett és ezt 2011-ben írásban közölte is a munkavállalóval, jogosult lehet  korhatár előtti ellátásra, ha a jogviszonya megszűnését követő nap, amely egyben az ellátás kezdő napja is, egyrészt 2012. évben van és rendelkezik a szükséges szolgálati idővel. Az olvasó születésének pontos idejét nem közölte, így konkrétabb választ részére nem tudok adni, de arról még tájékoztatom, hogy legkorábban a 60. életéve betöltésétől csak akkor lehet jogosult - de akkor is csak csökkentéssel - korhatár előtti ellátásra, ha legalább 42 év szolgálati idővel rendelkezik.

A jogszabályi feltételek tehát nem egyszerűek, a feltételek egy részének még 2011-ben kellett teljesülnie, a többinek pedig 2012-ben kell teljesülnie ahhoz, hogy az ellátásra jogosultságot meg lehessen állapítani. Végezetül szükségesnek tartom felhívni a figyelmet arra is, hogy a nem jogszerű visszamenőleges munkajogi intézkedések, vagy az esetlegesen visszadátumozott megjegyzések stb. alapján szerzett jogszerűtlen jogosultságok, azok semmisségének megállapítása mellett a jogellenes cselekményeket elkövetőkre nézve büntetőjogi következményekkel is járhatnak. - Kérem, hogy ezt senki ne vegye fenyegetésnek, csupán jószándékú figyelmeztetés volt a célom annak érdekében, hogy a vélt előnyök mivel járhatnak, és a későbbi problémák megelőzhetők legyenek - fejezte be Bartucz Sándor.

Korábbi cikkeink nyugdíjszabályokról itt!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!