Néma férfi és hangos nő

Illetve, utólag már tudjuk: ha kellő tehetség, alázat, pontosság, színészi képesség és elhivatottság szorult az alkotókba, akkor minden lehetséges. A rendező és társai nem tettek mást, csak régi sablonokból, közhelyekből, filmes klisékből, szerepekből összegyúrtak egy történetet, ami mégis frissnek hat, eredetinek, és feltételek nélkül szerethető. Itt van mindjárt hősünk, George Valentin: a figurát Rudolf Valentino és Douglas Fairbank alakjából keverték ki. Ő a némafilm királya, vakító mosolyú és önbizalommal teli csillaga, aki megismerkedik egy kis sztárocskával, Peppy Millerrel. A vonzalom azonnali és kölcsönös. Valentin nem akarja elfogadni, hogy a stúdió főnöke, Zimmer váltani akar a hangosfilmre, ragaszkodik saját világához. Peppy azonban vált, és ahogyan emelkedik a csillaga, úgy tűnik el a süllyesztőben a férfi. Ám szerencsére nem végleg, hiszen hol lenne akkor a boldog vég?

Micsoda egyszerű, kulisszahasogató történet, ugye? Ráadásul Hazanavicius ennél is tovább megy, amikor bedobja a történetbe azt az ennivaló, ügyes kis kutyát, aki Valentin igaz barátja marad a nehéz napokban. Kell ennél több vaskos közhely? Igen ám, csakhogy a nézőt egyszerűen magába szippantja a végtelenül szimpla történet. Amely az egykor használt dramaturgia, fényképezés, beállítások felhasználásával készült. Mai ritmusban, persze, de a régiek iránti végtelen tisztelettel. Még az irónia is kedves, a történet pedig természetesen tele van filmes utalásokkal, híres régi produkciók gesztusai, beállításai sorjáznak benne. Ez a posztmodern tisztelgés szinte minden szempontból precíz: mivel a pofonegyszerű cselekmény könnyedén követhető, az inzertek nem tengenek túl, a hangos jelenetek pedig dramaturgiailag indokoltak és hatásosak.

A végére hagytam azt, amitől a siker nagyrészt függött. Jean Dujardin (George Valentin) és Berenice Bujo (Peppy Miller) színészi játéka egyszerűen lenyűgöző. Alakításukban pompásan egybesimul az eredendő könnyedség és természetesség az akkori, túlzó gesztusrendszer és mimika. Táncukat nézve pedig elmondhatjuk: ezt még Ginger Rogers és Fred Astaire sem csinálta jobban. Egy csapásra sztárok lettek. Teljesen jogosan.

Micsoda egyszerű, kulisszahasogató történet, ugye? Ráadásul Hazanavicius ennél is tovább megy, amikor bedobja a történetbe azt az ennivaló, ügyes kis kutyát, aki Valentin igaz barátja marad a nehéz napokban. Kell ennél több vaskos közhely? Igen ám, csakhogy a nézőt egyszerűen magába szippantja a végtelenül szimpla történet. Amely az egykor használt dramaturgia, fényképezés, beállítások felhasználásával készült. Mai ritmusban, persze, de a régiek iránti végtelen tisztelettel. Még az irónia is kedves, a történet pedig természetesen tele van filmes utalásokkal, híres régi produkciók gesztusai, beállításai sorjáznak benne. Ez a posztmodern tisztelgés szinte minden szempontból precíz: mivel a pofonegyszerű cselekmény könnyedén követhető, az inzertek nem tengenek túl, a hangos jelenetek pedig dramaturgiailag indokoltak és hatásosak.

A végére hagytam azt, amitől a siker nagyrészt függött. Jean Dujardin (George Valentin) és Berenice Bujo (Peppy Miller) színészi játéka egyszerűen lenyűgöző. Alakításukban pompásan egybesimul az eredendő könnyedség és természetesség az akkori, túlzó gesztusrendszer és mimika. Táncukat nézve pedig elmondhatjuk: ezt még Ginger Rogers és Fred Astaire sem csinálta jobban. Egy csapásra sztárok lettek. Teljesen jogosan.

A végére hagytam azt, amitől a siker nagyrészt függött. Jean Dujardin (George Valentin) és Berenice Bujo (Peppy Miller) színészi játéka egyszerűen lenyűgöző. Alakításukban pompásan egybesimul az eredendő könnyedség és természetesség az akkori, túlzó gesztusrendszer és mimika. Táncukat nézve pedig elmondhatjuk: ezt még Ginger Rogers és Fred Astaire sem csinálta jobban. Egy csapásra sztárok lettek. Teljesen jogosan.

A végére hagytam azt, amitől a siker nagyrészt függött. Jean Dujardin (George Valentin) és Berenice Bujo (Peppy Miller) színészi játéka egyszerűen lenyűgöző. Alakításukban pompásan egybesimul az eredendő könnyedség és természetesség az akkori, túlzó gesztusrendszer és mimika. Táncukat nézve pedig elmondhatjuk: ezt még Ginger Rogers és Fred Astaire sem csinálta jobban. Egy csapásra sztárok lettek. Teljesen jogosan.