Szemét, tavalyi áron

Székesfehérváron ugyan megemelték tavaly a szemétszállítási díjat, az első negyedéves számlákat mégis a régi áron postázzák, mert a még érvényes törvény nem ad lehetőséget a díjemelésre.

Házi Péter

A városi önkormányzat tavalyi döntése szerint jelentősen emelkedtek volna a fehérvári szemétszállítási díjak.  Ám mindez jelenleg csak feltételes mód, ugyanis a 2011  utolsó munkanapján megjelent  Magyar Közlönyben szerepelt egy  törvénymódosítás, ami nem ad lehetőséget az áremelésre: a  hulladékgazdálkodási törvénybe beépítettek egy módosítást, ami szerint  a hulladékkezelési  díj legnagyobb mértéke 2012-ben nem haladhatja meg a 2011 évre megállapított hulladékkezelési közszolgáltatási díj legmagasabb mértékét. Azaz idén legfeljebb ugyanannyit kérhetnek a szemétszállításért, mint amennyit tavaly.



A dolog pikantériája, hogy elfogadás előtt áll az új hulladékgazdálkodási törvény, amely tiszta vizet önthetne a pohárba azzal kapcsolatban,  mekkora díjat lehet alkalmazni. Éppen ezért várt ki az önkormányzat, valamint a szemétszállítást végző Depónia Kft., időben némileg eltolták a negyedéves hulladékszállítási számlák postázását, ám a várva várt új törvényt még most sem fogadták el. 
- Az első negyedéves számlákat április közepén-végén kezdjük el postázni, ezeken  az emelés előtti, tavalyi árak szerepelnek majd, a fizetési határidő pedig május 15. lesz - mondta kérdésünkre Steigerwald Tibor, a Depónia Kft. ügyvezető igazgatója. Azok a  társasházak, lakásszövetkezetek, amelyek havonta kapnak számlát, most a januárra és februárra vonatkozó díjakat egy számlában összevonva kapták meg e hónap közepén, azaz néhány napja. Természetesen ezt, valamint a márciusra vonatkozó számlát is a tavalyi árakon állították ki.
Az új hulladékgazdálkodási törvény egyébként háromféleképpen befolyásolhatja a jelenleg alkalmazandó tarifákat:  nem engedi emelni azokat;  engedi a  díjemelést; csak bizonyos idő elteltével engedi majd a tarifák növelését. Pletykák ugyan vannak, de biztosan még most sem lehet tudni arról, mi is szerepel majd a törvényben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!