Kék lufikkal az autizmussal élőkért

Székesfehérvár - Az Autizmus Világnapján rendezvénysorozatot tartottak tegnap a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány szervezésében.

Kajdi Erika


A programsorozatot Spányi Antal megyéspüspök, a rendezvény fővédnöke, és Róth Péter alpolgármester nyitotta meg. Spányi Antal felhívta a figyelmet arra, hogy az autizmussal élők családjait támogatni  kell, az épek részéről pedig fokozott tolerancia szükséges.  Róth Péter hozzátette, hogy társadalmi felelősségre van szükség az autistákat illetően, hiszen ők is egy színt képviselnek a világ forgatagában, s nélkülük fakóbb lenne a paletta. Börcsök Enikő színművész autista emberek naplóiból adott elő részleteket annak érdekében, hogy minél többet tudjanak meg az emberek az autizmus spektrumzavarral élőkről maguktól az érintettektől, hiszen náluk jobban senki sem magyarázhatná el ezt az állapotot. A megjelentek a rendezvénynek helyt adó Királykút közösségi térről a Zichy ligetbe sétáltak egy-egy kék lufival, amivel felhívták a figyelmet az autizmusra.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!