Garamvölgyi László: nem a rendőrség korrupt, de vannak korrupt rendőrök

– Úgy fogalmazott: tisztítótűz, ami a rendőrségnél most zajlik.

– Annak a szemléletváltásnak a következménye mindez, amit 2010-ben az országos rendőrfőkapitány meghirdetett. Akkor, a választás utáni első parancsnoki értekezleten bejelentette a korrupcióellenes lépéseket. Most jutottunk el odáig, hogy ennek eredménye is van.

– Mi tartott eddig?

– A munka, ami úgy kezdődött, hogy az országos főkapitány 2010. őszén több információt és jelzést kapott arról, hogy jól haladó ügyek rendszeresen megakadnak és előkészített felderítések mégsem hoznak várt eredményt. Ezt követően kezdődött a nyomozás, ami nagyon alapos és profi munka volt, hiszen másfél év alatt, a titkos nyomozás során nem szivárgott ki erről semmilyen információ.

– Az, hogy alapos volt, azt jelenti, hogy ezeket a rendőreket el is tudják ítélni majd?

– Azért az elég beszédes, hogy az ügyészség és a bíróság is helyben hagyta az előzetes letartóztatásokat, sőt meg is hosszabbította azokat.

– Na de ezek 6 évvel ezelőtti ügyek. Az hogy lehet, hogy enynyi ideig semmi nem történt?

– Erről nem engem kell kérdeznie.

– Volt, aki úgy fogalmazott, gyakorlatilag egy belső maffia működött a rendőrségnél.

– A maffiát ne keverjük ide, az egy családi alapon szerveződő, bonyolult bűnszervezet, itt nem ilyesmiről volt szó. Ez a szervezett bűnözés egy fajtája, de arról, hogy hogyan minősíthetjük, majd a bíróság dönt.

– Az hogyan fordulhatott elő, hogy a két évvel ezelőtt, az egyik őrizetbe vett rendőri vezető, Hopka Lajos, átesett egy C-típusú vizsgálaton és mégsem derült ki, hogy kétes kapcsolatokkal rendelkezik?

– A C-típusú átvilágítás átdolgozása, miniszter úr utasítására, éppen a korrupcióellenes intézkedéseknek köszönhetően, 2010-óta folyamatosan zajlik, és egy új típusú biztonsági vizsgálat bevezetését célozza. Ez leginkább a NATO-nál alkalmazott módszerre hasonlít, ami szúrópróbaszerű és folyamatos ellenőrzéset jelent, szemben a mostanival, amit csak a kinevezés előtt alkalmaznak és bizonyos beosztások esetében elavult.

– Jobban megnézik, ki lehet rendőr?

– A stratégiai posztokon, a bizalmi beosztások esetében igen, de az egyenruhás állomány többi részében a jelenlegi rendszer jó és megfelelő.

– Más következményei is lesznek az ügynek? Átszervezések a testületnél? Olyat is hallani, hogy az országos és a budapesti főkapitányok is belebukhatnak ebbe az ügybe.

– Amiről beszél, az mind miniszteri hatáskör, erről nem tudok.

– Milyen ilyenkor a hangulat a rendőrségen, főként hogy az is elhangzik, lesznek még letartóztatások?

– Mindenkit megdöbbentett, ami történt, de a rendőri állomány is úgy viszonyul, ahogy a közvélemény: egyetértenek azzal, ami történik és szurkolnak az igazságnak. Az pedig, hogy a korrupció elleni harc folytatódik, tény és nem valami fenyegetés. Akit ez nem érint, mert becsületes rendőr, az inkább megnyugszik ettől, mint megijed.

– Szóval a közvélemény egyetért, de az nem lehet, hogy ugyanakkor el is gondolkozik, hogy mit ér egy ilyen rendőrség?

– De, lehet. Tisztában vagyunk azzal, hogy van tennivalónk, mert ez az ügy hatással volt a rendőrség megítélésére, de azért ne menjünk messzebb, mint kell: 48000 rendőr dolgozik Magyarországon és a korrupció a testület elenyésző részét érinti csupán. Az, hogy van ez az ügy, elkeserítő, de nem azt jelenti, hogy a magyar rendőrség korrupt,csak azt, hogy van néhány korrupt rendőr.

– Arra egyébként odafigyelnek, hogyan ítéli meg a rendőrséget a társadalom?

– 2002 óta öt Gallup-jelentés készült, ami a lakosság rendőrségről és közbiztonságról alkotott képét tükrözi, ősszel lát majd napvilágot a legújabb, tehát odafigyelünk erre. És nemcsak ezek a reprezentatív felmérések fontosak, hanem a helyi, megyei szintű munkák is, valamint az is, hogy a lakosság a bizalmi index szerint az Alkotmánybíróság után, a második helyre rangsorolja a hazai szereplők között a rendőrséget, amit jónak értékelek. Más kérdés, hogy az objektív és szubjektív biztonságérzet között nagy az eltérés. Hiszen amíg azt kérdezzük, biztonságban érzi-e magát valaki a lakóhelyén, és erre azt válaszolják, hogy igen, arra a kérdésre, hogy országosan mit gondolnak erről, már korántsem olyan egyértelmű a válasz. Ahogy rosszabb a véleménye azoknak is, akik sértettek voltak valamilyen ügyben.

– Mondjuk, egy olyan sorozat, mint a tavaszi, mikor 3 hét alatt 10 embert öltek meg, mérhetően befolyásolja a szubjektív biztonságérzetet?

– Azt kell mondjam, hogy ez a pályafutásom során az egyik legkiélezettebb helyzet volt. Nagyon azon a határon mozgott a hangulat, hogy eluralkodjon egy olyan pánik, ami arról szól, hogy itt elszabadult a pokol. Egy tipikus kríziskommunikációs helyzet, nagykönyvi eset, van hozzá egyértelmű taktika, de más az elmélet, és igen rizikós ezt a gyakorlatban megvalósítani. Szerencsére sikerült eljuttatnunk az emberekhez az üzenetet, hogy semmi köze az ügyeknek egymáshoz, kevesebb emberölés történik ma, mint tíz évvel ezelőtt, és mindenhol urai voltak a helyzetnek a kollégáim.

– Kríziskommunikációban önnek persze van gyakorlata: éppen a héten zárult le a Zsanett-ügy. Na, az se építette a rendőrség tekintélyét. De ön kommunikálta Mórt vagy a 2006-os eseményeket is. Utólag mit érez, jól csinálta?

– 2007-ben a Zsanett-ügy után, a rendőrség bizalmi indexe valóban zuhant nyolc tizedet, az volt eddig a legtöbb. De fél év alatt ügyes kommunikációval visszaépítettük. De ide veszem a romagyilkosságok ügyét is, ami nem volt egyszerű, de sikerült.

– Mennyit számít, amit ön mond, és mennyit, amit a rendőrök tesznek?

– A közbiztonság és a rendőrség kommunikációja semmilyen összefüggésben nincs egymással, és a legjobb kommunikáció sem pótolhatja a magas szintű munkát. Egy kutatás során bebizonyosodott, hogy Berlinben, ahol kevesebb rendőrségi hírt közölt a sajtó, rosszabb volt a lakosok biztonságérzete, mint Szentpéterváron, ahol mindent közölt a média. Azt nem szabad elfelejteni, hogy a rendőrség szervezeti kommunikációt folytat, ami alkalmatlan arra, hogy befolyásolja az emberek véleményét. A politika után a második legtöbb információ a mi munkánkról jelenik meg, ez napi 5–600 hírt jelent, ami nem csoda, hiszen a hazánkban dolgozó 48 ezer rendőr naponta átlagosan 18–20 ezer esetben intézkedik.

– És a magyar ember alapvetően szereti a krimit, így érdeklődőbb is, ezért talán nem volna baj, ha lenne néhány „sztárzsaru”, akikről kicsit többet tudnak az emberek, akik közvetlenebbül, bátrabban beszélnek kiemeltebb ügyekről.

– Igen, szüksége lenne a rendőrségnek pr-ra is. Nekünk is van termékünk, amit el akarunk adni, amit mi szolgáltatunk, és ez a biztonság. De azért vannak sikertörténeteink. Amíg a rendszerváltás utáni években mi jártunk külföldre, úgy 1995 óta már hozzánk jönnek tanulni.

– Miért irigyelhetik magukat?

– Arculatformáló hetilapja például nincs egyetlen európai ország rendőrségének sem, nekünk pedig ott a Zsaru magazin, de a bűnügyi múzeum és a saját digitális televíziós stúdió is kuriózum.

– 2009-ben felmentették mint kommunikációs igazgatót. Mit csinált, amíg nem láttuk?

– Kommunikációs szakértőként dolgoztam, és a rendőrtiszti főiskolán tanítottam.

– Mindig is rendőr akart lenni?

– Nem, de annak idején utcai járőrként azt sem gondoltam, hogy egyszer dandártábornok leszek. Újságíró akartam lenni. Oknyomozó. 1976-ban kezdtem a Magyar Hírlapnál, aztán az újságíróiskola elvégzése után mégis a II. kerületi Rendőrkapitányságnál szolgáltam egyenruhás rendőrként, nyomozóként. Tudták, hogy újságíró voltam, így lettem a Magyar Rendőr szerkesztő-riportere, először csak a napi munkám mellett, aztán ez lett belőle.

– Írni azóta is szeret. Például a Linda, a Kisváros és a Tűzvonalban című tévéfilmek forgatókönyveit.

– A filmnél nagyobb propaganda nincs. Annak idején, amikor mélypontra került az FBI megítélése, megrendeltek ötven Starsky és Hutch epizódot. Mindjárt meglódult a szervezet népszerűségi indexe, nálunk is többen jelentkeztek rendőrnek a Linda idején és a Tűzvonalban után.

– Nemrég megfejtette és megírta az egyik legrégebben felderítetlen magyar gyilkosság történetét. Ennyire érdekli a történelem?

– A hobbim. Egy koronakutatótól kaptam néhány érdekes tippet Mátyás halálával kapcsolatban. Az 1490-ben elhunyt királyról annyit lehet sejteni, hogy megmérgezték, de az nem annyira ismert, hogy egy összeesküvés áldozata volt, ahogy az sem, Beatrix nemcsak őt tette el láb alól. Érdekes munka volt, nyilván én 10 éves nyomozói gyakorlattal másként vizsgálom a történeti forrásokat, mint egy történész.

– Most nem mondja, hogy ehhez tervezi meg a nyári szabadságát?

– De mondom. Ausztriába megyünk nyaralni, hogy be tudjam fejezni a Semmelweis könyvemet, amihez Döblingen fogok kutatni, de Széchenyi haláláról is érdekes infókhoz jutottam, és Telekiről is kaptam egy fülest, hogy állítólag létezik a hivatalos búcsúlevélen kívül egy másik is. Ez a két öngyilkosság is nagyon izgat, a végére fogok járni.