Csendes győztes

2019.01.30. 21:35

Ez az Apple „titkos”, nagy üzlete

Miközben az iPhone-ok eladási számaival kapcsolatban annyi rosszat hallani, van egy Apple-termék, amelyik diszkrét csendben, de remekül fogy.

Amikor az Apple 2016 szeptemberben bemutatta az AirPod vezeték nélküli fülhallgatóját, eléggé csúfos céltábla lett az interneten.

Sokan idétlennek tartották az elektromos fogkefefej-szerű holmit, mások a szokás szerint túl magas ár miatt panaszkodtak, vagy azért, hogy túl könnyen el lehet veszíteni.

Ehhez képest óriási sikert aratott.

Nem szembeötlő a diadal, mert az Apple az AirPod értékesítési számait bedobta az „Egyéb termékek” kategóriájának nagy kalapjába.

A továbbfejlesztett, második generációs AirPod-okat pedig még lelkesebben vásárolják. (És hamisítják is – de ez egy másik történet.)

Ming-Chi Kuo, az egyik legismertebb, mindig jól tájékozott Apple-elemző szerint az Alma az idei üzleti évben 50-55 millió pár AirPod-ot tudott eladni, és 2021-re meg fogja duplázni ezt a számot.

Feltételezve, hogy az (amerikai) ár változatlanul 159 dollár marad, miként a Statista alábbi diagramja ábrázolja, a kis kütyü több mint 15 milliárd (!) dollár éves árbevételt hoz majd a konyhájukra.

Infographic: Can AirPods Become Apple's Next Megaseller? | Statista

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!