döntés

2019.07.08. 06:00

Meglepő, mi alapján választanak okostelefont a fiatalok

Ez a felmérés annyiban tanulságos lehet, hogy ráébreszt a felhasználók hangulata és az őket körülvevő színek közti összefüggésekre.

A Honor elsődleges célcsoportját a fiatalok jelentik, így a Honor Színriport összeállításakor 18-24 év közöttieket kérdeztek a színekhez fűződő viszonyukról. A kutatást az Egyesült Királyságban és Olaszországban végezték, ahol a márka erős jelenléttel bír.

Kiderült, hogy a

megkérdezettek 54%-a szín alapján választ okostelefont.

• A 18-24 év köztiek 82%-a szerint a színek befolyásolhatják a hangulatukat

• 53%-uk véli úgy, hogy a viselt színek alapján alkotnak véleményt róluk

• Minden negyedik megkérdezett figyel tudatosan az őt körülvevő színekre

A megkérdezettek 82%-a mondta azt, hogy a különböző színek látványa, viselése, vagy az azokról készült fotók hatással lehetnek a hangulatukra. Minden második válaszadó tartja úgy, hogy az általa viselt színek kifejezetten javítják a hangulatát, 53%-uk pedig úgy gondolja, hogy alkottak már véleményt róla a viselt színek alapján.

A színek által kiváltott hatás az online jelenlétünket is meghatározza.

Becslések szerint évente 1,2 trillió fotó készül, melyek egy része a közösségi médiában jelenik meg. A felmérés alapján a megkérdezettek több mint kétharmada szívesebben posztol képet és videót világos és élénk színekben, sárga, narancssárga és piros színárnyalatokban, melyeket a pozitív gondolatokkal, optimizmussal és boldogsággal lehet társítani.

Inkább a tudatalattink diktálhat

Az általuk kiváltott kedvező hatás ellenére a színeket jellemzően nem átgondolt döntés alapján választjuk. Négy válaszadóból mindössze egy figyel tudatosan a környezetében látható színekre.

Ugyanakkor agyunk folyamatosan reagál a színekre. A látvány, amely egy-egy szín hatására ér bennünket, azonnal befolyásolhatja a reakcióinkat az adott környezetre, kapcsolatra vagy egy választott termékre.

Jules Standish színszakértő az alábbiakkal egészítette ki a felmérést:

„A színek érzelmi, nem pedig racionális válaszokat és hatásokat váltanak ki az agyunkból. A látott színek és a fények 20%-a pozitívan befolyásolja a mirigyek működését, amely a hormonokra és a hangulatra is hatással bír. Az élénk színek jó kedvre deríthetnek és boldogsághormont, dopamint szabadíthatnak fel, így például segíthetnek a kihívások, a nehéz feladatok leküzdésében.”

Nem véletlen, hogy a Honor megbízásából kutattak

A Honor ugyanis láthatóan elkötelezett abban, hogy különleges színeket és textúrákat kínáljon.

A 20-as széria többdimenziós, dinamikus- holografikus üveghátlapja kétlépcsős eljárással készül, melyet a Honor az iparág első tripla-3D háló technológiája tett lehetővé.

Az alsó réteget speciális technikával állítják elő, több millió beágyazott miniatűr prizmával, amelyek a gyémántokra hasonlítanak. A legalsó réteg felett üvegréteg és az adott színbevonat kombinációja helyezkedik el. A rétegek együttesen, valamint a fény áttűnése az egyes rétegekben és a prizmákon keresztül optikai mélységet láttat.

Borítókép: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!