Animációs sorozat lesz

2020.02.22. 18:00

Lecsapott a filmipar a gamerek nagy játékára

Pár napja jelent meg a hír, hogy a játékgyár elérkezettnek látta az időt, hogy nyisson a filmipar, pontosabban a sorozatgyártás felé.

Forrás: Diablo

Ráadásul, miután elszánta magát a kockázatos lépésre, egyszerre két játékával is próbát tesz: a Diablo akció-szerepjáték műfajú videójáték-sorozat és az Overwatch is próba elé áll.

A Gamespot figyelt fel a vállalat társelnökének, Nick Van Dyknek a bejegyzésére, amelyben elárulta, hogy animációs sorozat készül a Diablóból.

A 2018-ban 7,5 milliárd dolláros bevételű vállalat a Vaják (The Witcher) sikereit látva döntött úgy, hogy a „hack and slash” klasszikust a Netflix gondjaira bízza.

Több tényezőt is érdemes figyelembe venni, amikor egy ilyen lépés sikereit latolgatják – írja a Világgazdaság. A korábbi adaptációs kísérletek vegyes eredményeket hoztak.

A Business Insider információi szerint

a Tomb Raider első, 2001-es adaptációja Angelina Jolie főszereplésével beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Ehhez képest is kiugró eredményt ért el a több folytatást is megérő Resident Evil, amelynek minden része 100 millió dollár fölött hozott a konyhára, és az utolsó rész, a Resident Evil: The Final Chapter hozta a legtöbbet, 312 millió dollárt.

E sikereket látva, az Electronic Arts is úgy gondolta, hogy jó ötlet lehet nyitni az új piac felé. A vállalat nem aprózta el kísérletét, 60 millió dolláros költségvetésből hozta össze

a Need for Speed 2014-ben, ami aztán világszerte 203 millió dollár bevételt eredményezett.

A rekordtartó Warcraft, amely 439 millió dollárt hozott a Universal Pictures-nek, szintén a Blizzard játékából készült adaptáció.

Ehhez képest

nagy bukta volt a Ubisoft játékából készült Far Cry,

amely 30 milliós kötségvetése dacára alig 743 ezer dollárt hozott vissza. Vagy a Tekken, amely ugyancsak 30 millió dollárból alig egymilliót termelt.

Viszonylag új ötlet Hollywoodban animációs filmbe ültetni át egy játékot, hiszen a Final Fantasy: The Spirits Within 2001-es megjelenése után mindössze három másik animáció jelent meg, nem számítva a készülőben lévő, 2022-re várható Super Mariót. Japánban népszerűbbek a játékadaptációk.

Bár a produkciókból rendszerint hatalmas összegek folynak be, a fogadtatás közel sem ennyire derűs. A Rotten Tomatoes egyetlen adaptációt sem értékelt eddig 69 százaléknál jobbra.

A Vaják meggyőzte a befektetőket

A számítógépes játékok alapján készült sorozatokról viszont kevésszer esik szó. Pedig még olyan régi árkádjátékokat is átdolgoztak, mint a Pac-Man. A nyolcvanas évektől kezdve készülnek sorozatok az éppen felkapott játékokról, célközönségükbe többnyire a 12 éven aluli játékosok tartoztak.

Ezt az állóvizet kavarta fel a Vaják, amely könyvként jelent meg először, de számítógépes játékként lett széles körben népszerű.

A számítógépes játékok nagy népszerűségének oka lehet a „beavatkozás” lehetősége. A legtöbb játék koncepciója egy többé-kevésbé kidolgozott történet köré épül. A játékosnak pedig lehetősége van a főhős szerepébe bújni, és a saját igényeihez igazíthatja a történet alakulását.

Nehéz feladat – különösen a játékosok részére – olyan szórakoztató műsort produkálni, amelynek alapja interaktív volta miatt lett olyan népszerű. Nem biztos, hogy az interakció hiányát ellensúlyozni tudja a sorozat.

Fontos azt is megérteni, hogy a gamerközösség nagy része valóban szereti a filmeket, sorozatokat, azonban ők a filmes társadalomnak csupán egy bizonyos hányadát képezik.

Miért éppen sorozat?

A Trónok harca és más sorozatok átütő sikere elég ok ahhoz, hogy ezt a piacot célozzák meg. Pedig egyetlen rész költségvetése a 15 millió dollárt is elérte.

Ehhez mérhető költségvetést A korona (The Crown) és a Vészhelyzet (ER) epizódjaira szántak (13 millió dollárt). Az Agymenők (The Big Bang Theory) részenként 9 millió dollárjába került a CBS-nek.

A Netflixnek mindenképpen megérheti a vállalkozásba fogni, hiszen igyekeznie kell, streamingszolgáltatóként már nem nevezhető egyeduralkodónak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!