Készségfejlesztés

2020.09.11. 18:00

Iskolai robotikai programokat támogatnak a cserkészek Kárpátalján (videó)

Az ott élő magyarság élni akarását mutatja, hogy a modern technológia megismerésében sem szeretne lemaradni a világtól.

Száz éve annak, hogy Kárpátalján megalakultak az első cserkészcsapatok. Miután a trianoni békediktátummal elcsatolták a területet Magyarországtól, az itt működő magyar cserkészcsapatok a Csehszlovákiai Cserkészszövetség keretein belül működhettek tovább, de 1939 után visszatérhettek a Magyar Cserkészszövetség kötelékébe. Miután 1944-ben Kárpátalját elfoglalták a szovjet csapatok, a mozgalmat betiltották. A változás szele, és ezzel együtt a cserkészet újjászületésének lehetősége csak a Szovjetunió szétesésével jött el – hangzott el a köztévé Kárpát-medence című külhoni magazinműsorának legutóbbi adásában.

Az újraindulás óta viszont eltelt harminc esztendő, a gazdasági válságot pedig szinte mindig egy újabb válság váltotta fel. A cserkészet azonban helyt állt, hiszen ezen a vidéken a főszabály az, hogy segíts magadon, és az Isten is megsegít. Az, hogy ez így történt, nagyban köszönhető a Bodnár Gábor Jótékonysági Alapítványnak, amelynek elnöke Popovics Pál lett.

Itt tudja megtekinteni a Kárpát-medence című magazinműsor riportját:

- Az alapításkor az volt a fő cél, hogy egy alapítvánnyal is próbáljuk támogatni, segíteni a cserkészetet, a cserkészmunkát itt, Kárpátalján, illetve ezzel az alapítvánnyal segítsük elsősorban a cserkészetünknek a vezetőképzési programjait – emlékezik vissza a kezetekre Popovics Pál cserkészvezető, a Bodnár Gábor Jótékonysági Alapítvány elnöke.

Az alapítvány munkájának köszönhetően az elmúlt években több cserkészrendezvény: tábor, túra, vezetőképző, felnőttoktatási tanfolyam és konferencia valósulhatott meg. Egyik fő céljuk a tehetséggondozás, ezért

korábbi projektjükben médiaeszközökkel, korszerű informatikateremmel szereltek fel több kárpátaljai iskolát is, legújabb támogatási programjuk pedig a robotika.

- Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásából sikerült öt kárpátaljai iskolába egy-egy legorobotikai oktatási csomagot eljuttatni, amely okostáblát, rövid fókusztávú projektort, tableteket jelent, illetve képzést is fogunk tartani szeptemberben azoknak a tanároknak, akik ezekben az iskolákban oktatnak – mondja Popovics Pál.

A Kárpát-medence című magazinműsor stábja Nagydobronyba is ellátogatott, ahol a Kárpát RobiPro új területre lépve, családbarát szolgáltatást nyújtva, élményszerű robotikai foglalkozásokat tart. Kurmai István, a cég vezetője, egy a Nemzetpolitikai Államtitkárság által kiírt pályázatnak köszönhetően már több éve vezet robotika szakkört. Az általuk elkezdett képzéseket alapul véve indítja útnak saját programját a Bodnár Gábor Alapítvány.

- Popovics Pali felfigyelt a tevékenységünkre, látta, hogy robotokkal tartunk foglalkozásokat, és megkért minket, a programjuk körébe bevont iskolák tanárait tanítsuk be – mondja Kurmai István.

A robotika Kárpátalján még felfedezetlen, ezért izgalmas területnek számít. A szakember szerint ráadásul hozzájárul olyan kulcsfontosságú készségek fejlesztéséhez, mint a csapatmunka, a projektszemléletű gondolkodás és a kreatív problémamegoldás.

Kárpátalja élni akarását mutatja, hogy a modern technológia megismerésében sem szeretne lemaradni a világtól. Ennek egyik letéteményese pedig a Bodnár Gábor Alapítvány, amelynek nem titkolt célja, hogy a jövőben tovább bővítse a támogatotti kört, ezáltal segítve a kárpátaljai magyar közösség és az oktatási intézmények munkáját.

Borítóképünk kivágás a fenti videóból

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!