Bionikus agyak

2020.11.05. 06:00

Technológia segítségével növelnék intelligenciájukat a magyarok

Az emberi intelligencia növelését célzó, fura nevű, úgynevezett embertökéletesítési technikák elfogadottságáról kérdezték egy felmérésben az embereket.

Forrás: Shutterstock

A biztonsági megoldásokat gyártó Kaspersky új kutatása megállapította, hogy a lakosság általában véve támogatja az „embertökéletesítési technikákat”.

Az új, 16 országra, köztük Magyarországra is kiterjedő kutatás szerint a magyarok közel harmada (30 százalék) szívesen fokozná az intelligenciáját vagy az agykapacitását technológia segítségével, ha tehetné. Emellett a válaszadók több mint a fele (61 százalék) úgy érzi, hogy „teljesen” vagy „többnyire” elfogadható az embertökéletesítés használata a gyerekek iskolai tanulási képességének javításához.

Az embertökéletesítés a test technológia segítségével való fizikai tökéletesítésének folyamata,

például az, amikor egy csipet ültetnek be az agyba, hogy az gyorsabban működjön, és információk széles köréhez férjen hozzá azonnal az interneten.

Az agykapacitás növelése iránt itthon a legjobban a 18–34 év közöttiek érdeklődnek (39 százalék); ez az érdeklődés a 35–54 év közötti korosztályban 32 százalékra csökken, míg az 55 év felettiek körében már csak 19 százalék. A magyar férfiak egy egészen kicsivel nagyobb érdeklődést mutatnak (31 százalék) az agykapacitás és az intelligencia növelése iránt a nőknél, akiknél ez az arány 29 százalék.

Az agykapacitás vagy az intelligencia növelésének lehetősége Romániában örvendett a legnagyobb népszerűségnek, ahol a válaszadók több mint egyharmada (35 százaléka) nyilatkozott úgy, hogy érdekelné az agya kapacitásának növelése.

Őket a magyarországi és a marokkói válaszadók követték a sorban (30–30 százalék). A legkisebb érdeklődést Dániában (12 százalék), Németországban és Görögországban (16–16 százalék) mutatták az emberek.

A válaszadók csaknem fele (49 százalék) úgy gondolja, hogy „teljesen” vagy „többnyire” elfogadható az embertökéletesítési technológiákat arra használni, hogy az embereket általánosan intelligensebbé tegyék.

Az Európa és Észak-Afrika 16 országában 14 500 felnőtt bevonásával végzett széles körű kutatás kimutatta, hogy az emberek majdnem kétharmada (63 százaléka) fontolóra venné a teste technológia segítségével való végleges vagy átmeneti tökéletesítését. A legnagyobb arányban az olaszok fontolgatják az embertökéletesítést (82 százalék), a legkisebb arányban pedig a britek (33 százalék). Néhány válaszadó egyenesen azt nyilatkozta, hogy szeretne okostelefont hozzákapcsolni a testéhez.

Marco Preuss, a Kaspersky globális kutató és elemző csapatának Európáért felelős igazgatója elmondta:

„Az embertökéletesítés fejlődésével párhuzamosan a biztonság kérdése lesz az egyik legfőbb aggály. Fennáll annak a kockázata, hogy az embertökéletesítési technológiák fejlesztése kicsúszik a kormányok vagy más szabályozó hatóságok irányítása alól, ami veszélyes lehet az emberiségre nézve. Ez olyan dolog, amire nagyon oda kell figyelnünk az embertökéletesítési technológiák továbbfejlesztése során. A Kasperskynél például korábban már végeztünk egy kutatást azzal kapcsolatban, hogy miként használhatják fel a rosszindulatú támadók az agyba beültetett csipeket az ember emlékezetével való visszaélésre. Az agy tökéletesítése a kiberfenyegetések elképesztően széles skálája előtt nyithatja meg az ajtót.”

Az embertökéletesítés emellett a társadalmat érintően is messzemenő következményekkel járhat, különösen az oktatásban és a munkahelyeken. Egyes vezető technológiai gondolkodók szerint

az agyba ültetett csipek segíthetnek a mentális problémák kezelésében és növelhetik a teljesítményt.

Az intelligencia és az agykapacitás növelése ugyanakkor számos etikai és gyakorlati kérdést is felvet:

  • Egészségügyi szempontból biztonságos-e?
  • Etikus-e? Megengedjék-e például a szülők gyermekük agyának „felturbózását”, hogy ezzel a gyermek előnyhöz jusson az iskolában?
  • Tisztességtelen előnyhöz juttatja-e az embereket a munkahelyeken, és ezáltal még tovább szélesíti-e a digitális szakadékot?
  • A legtöbb válaszadó azt szeretné, ha az embertökéletesítés az emberiség javát szolgálná: több mint a felük (53 százalékuk) szerint például az életminőség javítására kellene használni.

    A kutatásról

    A terepmunkát az Opinium Research 2020. július 9. és 27. között végezte a Kaspersky megbízásából. Az Opinium 14 500 felnőttet kérdezett meg Ausztriában, Belgiumban, Csehországban, Dániában, Franciaországban, Németországban, Magyarországon, Olaszországban, Marokkóban, Hollandiában, Portugáliában, Romániában, Spanyolországban, Svájcban és az Egyesült Királyságban.

    Borítóképünk illusztráció

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!