NASA siker

2021.09.07. 09:44

Túl a 13. repülésen a marsi Ingenuity helikopter

Eredetileg csak ötöt terveztek az amerikai űrkutatási hivatal szakemberei. A sikeren felbuzdulva a NASA határozatlan időre meghosszabbította az Ingenuity misszióját.

Forrás: Shutterstock

A kicsiny helikopter a Perseverance marsjáró állandó partnere a vörös bolygó kutatásában. A marsjáró feladata olyan kőzetmintákat gyűjteni, amelyek a földi értelemben vett élet nyomaira utalhatnak a bolygó múltjából. Ezalatt azokra az adatokra és felvételekre támaszkodik, amelyeket a helikopter gyűjtött és készített.

„Minden jól megy. A vártnál jobban teljesítünk a vörös bolygó felszínén” – közölte Josh Ravich, az Ingenuity mérnökcsoportjának tagja.

„Amikor lehetőségem nyílt a helikopterprojekten dolgozni, ugyanaz volt a reakcióm, mint mindenkinek: lehetséges ez egyáltalán?” – idézte fel Ravich.

Kezdeti kétségei érthetők voltak, hiszen a Mars levegője nagyon ritka, a felszíni légnyomás mindössze 0,75 százaléka a földinek.

Egy helikopter repülése a Marson olyan, mintha nagyon sűrű levegőben, a Földtől 30 kilométerre kellene repülnie.

Nem volt könnyű eljuttatni sem a helikoptert a vörös bolygóra. Először át kellett vészelnie a rakéta földi indítását, majd a leszállást a vörös bolygóra hét hónapnyi repülés után a világűrben. Az 1,8 kilogramm súlyú helikopter a Perseverance marsjáróhoz erősítve érkezett meg a Marsra, majd április 3-án vált le a roverről a tesztrepülések számára kijelölt 10-szer 10 méteres területen, a Wright Brothers Field névre keresztelt „űrrepülőtéren”.

Hozzá kellett szoknia új környezetéhez, túlélni a hideg marsi éjszakákat, amit napelemei melege biztosított, majd nappal feltölteni az elemeket.

És a kommunikáció a földi irányítóközponttal is nehézkes, mivel valós időben nem, csak 15 perces késéssel valósul meg.

Első repülését április 19-én hajtotta végre az Ingenuity mint az első motorizált légi jármű egy másik bolygón, és azóta minden várakozást felülmúlt.

„A vártnál jobban tudtunk megbirkózni a marsi szelekkel” – magyarázta Ravich az AFP francia hírügynökségnek.

„Úgy vélem, hogy már a harmadik repüléskor teljesítettük minden mérnöki célunkat, és megszereztünk minden információt, amelyben reménykedtük” – tette hozzá a NASA bolygókutató központjának (JPL) mérnöke.

Egyedül az Ingenuity hatodik útján voltak problémák, időzítési navigációs hiba miatt ugyanis nehezen volt kormányozható, ide-oda billegett a helikopter, ám sikerült biztonságban talajra tenni.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!