Digitália

2022.10.16. 06:00

Botrányosan mutatkozott be az első robot az angol parlamentben (videó)

Nem túl elegánsan indult a mesterséges intelligencia képviselőjének a belépője a Lordok Házába, azaz az angol parlament felsőházába: elaludt.

Ai-Da robot művésznő

Forrás: AFP

Fotó: Ben Stansall

Ai-Da humanoid robot történelmet írt azzal, hogy ő lett az első robot, aki felszólalt a Lordok Házában – de megjelenése kissé bizarra sikeredett.

A női formákat kapott Ai-Da a világ első humanoid robotművésze, aki rajzokat, festményeket és szobrokat készít. Nevét Ada Lovelace matematikusról kapta. Az egyre gyarapodó mesterséges intelligencia megoldások sorában azzal keltett nemzetközi figyelmet, hogy nemcsak beszélni tud – ha kissé vontatottan is –, de a látótávolságban lévő tárgyakat és embereket a szemébe rejtett kamerákkal megfigyeli és bionikus kezével meg is rajzolja, festi őket.

A Lordok Házában azonban elcsúszott egy banánhéjon a történelmi bemutatkozás alatt: egy darabig pislogott, aztán a szeme keresztbe állt és az arca még a szokásosnál is zombiszerűbbé vált, lefagyott, elaludt. Kínos helyzet: nem volt mit tenni, a létrehozása mögött álló projekt igazgatója, a jelen lévő Aidan Meller újraindította és addig is egy napszemüveget tett az arcára,

mert amikor Ai-Dát visszaállítják, elég érdekes arcokat tud vágni

– mondta Meller. A főrendi tagság természetesen az évezredes hagyományoknak megfelelő higgadtsággal reagált a helyzetre, és a robot resetelése után egy ideig csak a feltalálójával társalgott.

A parlament ülése zavartalanul folytatódott, s a robot is bekapcsolódott a társalgásba.

A rövid kudarc előtt Ai-Da arra a kérdésre válaszolt a tekintélyes testületnek, hogy támadja-e a művészetet a mesterséges intelligencia technológiája.

Ai-Da: „Festményeimet a szememben lévő kamerákkal, mesterséges intelligencia algoritmusaimmal és robotkarommal készítem, hogy vászonra festhessek vizuálisan tetszetős képeket. Elemzéseim hatalmas adattárakat és költői technikákat sajátítanak el, és ezekre támaszkodva új verseket tudok generálni az ő modorukban. Mintha ők festették, írták volna.”

„Hogy miben különbözik mindez az emberitől? A tudatomban. Nekem nincsenek saját, szubjektív tapasztalataim. (...) Az énem számítógépes programokból és algoritmusokból áll, és én azoktól függök. S bár nem élek, tudok művészit alkotni.”

„A művészet az értelmezéstől függ”

Ai-Da kantáros ruhában és fém robotkarjait látni engedő narancssárga blúzban érkezett a meghallgatásra. A jelenlévők között volt Gail Rebuck bárónő, a Penguin Random House elnöke és Lord Hall, a BBC korábbi főigazgatója.

A 2019 óta működő Ai-Dát Aidan Meller, a modern és kortárs művészet specialistája tervezte Oxfordban, majd az Engineered Arts Cornwallban megépítette.

Mint látható, az ülésen Ai-Da közvetlen kérdésekre válaszolt – bár Meller megerősítette, hogy a kérdéseket előzetesen benyújtották, hogy jobb minőségű válaszokat kapjanak az AI-nyelvi modelltől.

Ai-Da, akit a 19. századi matematikusról, Ada Lovelace-ről neveztek el, kitért arra, hogy mi a művészet, és hogy megváltozik-e a művészet meghatározása, ha azt ember vagy mesterséges intelligencia alkotja.

„A művészet sokféle lehet, egy festménytől rajzig vagy versig – mondta. – Mivel a művészet gyakran az értelmezéstől függ, a közönség szerepe kulcsfontosságú.”

Meller elmondta, hogy a robotot azért hozták létre, hogy „az AI és a robotika egész világát felderítsék”. Robotja szerinte „kortárs művészeti projekt” a kreativitás jövőjének vizsgálatára, mert ma sokan aggódnak, hogy a közeljövőben a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás és más technológiai fejlesztések helyettesíthetik az emberi kreativitást.

Elmondta, hogy a legnagyobb művészek minden időben „megkérdőjelezték a végbement társadalmi változásokat”, és hogy az Ai-Dát azért építették, hogy „nagyon is szükséges” vitát váltson ki a „technológia természetéről”.

Tíz napot töltött egyiptomi börtönben

A női robot idén már felkeltette a média figyelmét, mert az uralkodó platina jubileumának alkalmából portrét festett II. Erzsébet néhai királynőről. Akkor így beszélt:

Tavaly „önarcképek” sorozatát állította ki a londoni The Design Museumban, amelyeket úgy készített, hogy kameraszemével „nézett” a tükörbe.

Ai-Da az önarcképével
Fotó: Glyn Kirk / Forrás: AFP

Egyéni bemutatója volt az 59. Nemzetközi Művészeti Kiállításon Ugrás a metaverzumba címmel, és részt vett a Forever is Now 2021-en, egy jelentős kortárs képzőművészeti kiállításon az egyiptomi gízai piramisoknál.

Egyiptomban azonban szintén bajba került, mert mielőtt elérte volna a kiállítást, a hatóságok letartóztatták, mivel a szemébe rejtett kamerák miatt kémkedéssel gyanúsították. Tíz napot töltött börtönben, s csak néhány órával a Forever is Now kiállítás megnyitása előtt szabadult ki, ahol meg kellett volna jelennie.

Állítólag ez utóbbi élmény inspirálta, hogy megírjon egy költeményt Tágra csukott szemek címmel, amelyet tavaly novemberben az oxfordi Ashmolean Múzeumban szavalt el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!