Digitália

2023.02.24. 08:47

Mentőűrhajót küld Oroszország a Nemzetközi Űrállomásra

Az ISS az egyike azon ritka területeknek, amelyeken Moszkva és Washington az ukrajnai konfliktus kezdete és az azt követő nemzetközi szankciók óta is együttműködik.

Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

Oroszország mentőűrhajót bocsátott fel pénteken a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) kazahsztáni Bajkonurról, hogy visszahozzon két orosz és egy amerikai űrhajóst a Földre – közölte a Roszkoszmosz.

A Szojuz MSz 22 űrhajón, amelyet eredetileg küldtek értük, veszélyes szivárgást észleltek, mialatt az ISS-hez csatlakozva az űrben tartózkodott. Az ISS-en dokkoló teherűrhajón is lyuk keletkezett.

A Szojuz MSz 23-nak a tervek szerint vasárnap kell az űrállomásra érkeznie. A pénteken felbocsátott űrkapszula három ülésébe ellátmánycsomagokat szíjaztak.

Az űrjárműre nagy szükség volt, ezért az amerikai űrkutatási hivatal két munkatársa Kazahsztánba utazott, hogy személyesen figyelhesse meg a kilövést.

Felszállás után kilenc perccel a kapszula biztonsággal elérte a Föld körüli pályát – közölte Rob Navias, a NASA houstoni küldetésirányító központjának munkatársa.

Az MTI szerint a sérült Szojuz március végére üresen tér vissza a Földre, akkor megvizsgálhatják a szakemberek.

Az orosz mérnökök az ISS-hez csatlakozó két űrhajó szivárgásának okait is kutatták az elmúlt hetekben. A Progressz MSz-21 legénység nélküli teherűrhajót vasárnap irányították vissza a Földre, ahol darabjai a Csendes-óceánba hullottak.

A legénység szállítására alkalmas Szojuz MSz-22 űrhajónál szivárgást állapítottak meg.

A technikai hibák késleltették Szergej Prokopjev, Dimitrij Petelin és az amerikai Frank Rubio hazatérését az űrállomásról.

A 69-es expedíció gondjai tehát december 14-én kezdődtek, miután a dokkolt Szojuzban, az MS-22-ben hűtőfolyadék-szivárgást észleltek. Noha az incidens nem jelentett közvetlen veszélyt az ISS-re vagy annak tevékenységére, a Roszkozmosz orosz szövetségi űrügynökség megállapította, hogy új Szojuzra van szükség a szivárgó MS-22 helyettesítésére. A Roszkozmosz szerint a szivárgás oka mikrometeoroid becsapódás.

A Szojuz indításának ütemezése jó néhány akadályba ütközött. Eleinte a Szojuz MS-23-ast egy normál legénységcsere-küldetésben repülték volna késő tavasszal. A Roszkozmosz úgy döntött, inkább legénység nélkül indítja el, hogy három szabad helyet biztosítson az elakadt Szojuz MS-22 legénységének. Emberek helyett 945 kilónyi kelléket és egy játékmacit vittek.

A Roszkoszmosz újabb Szojuzokat akar indítani, ezúttal legénységgel, hogy felszabadítsa a 69-es expedíció legénységét. A SpaceflightNow kilövési naptárja szerint a legénységgel ellátott Szojuz MS-24 valószínűleg szeptemberben indul.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!