Digitália

2023.06.18. 06:00

Íme, 6 szuper app most, hogy itt a jó idő

Ilyenkor szívesebben járunk több programra, eseményre, még a télen autóval közlekedők is könnyebben állnak át a tömegközlekedésre.

MW

Forrás: Honor

Okostelefonunk kiválóan asszisztál ehhez, akár a legjobb útvonal megtalálásával, akár a tömegközlekedés menetrendjeinek naprakész adataival, akár alternatív közlekedési megoldásokkal. Íme, hat jó megoldás, ahogyan a Honor ajánja.

Pont, ahogy a filmekben

Budapest nem csak a magyar filmek közkedvelt forgatási helyszíne, és sokunkkal előfordult már, hogy egy hollywoodi produkció Párizsában fedeztünk fel ismerős helyszíneket. A Film Destination Budapest olyan helyeket jelenít meg a térképen, ahol filmet forgattak a fővárosban. Lehet szűrni színészekre is, így ellátogathatunk oda, ahol a sztárokkal vettek fel jeleneteket, és természetesen a filmek szerint is rendezhetjük a helyszíneket. 

Hiába ismerjük, rejtegethet titkokat

A PocketGuide amellett, hogy hasznos térképet kínál, meg is mutatja a közeli látványosságokat. Sőt, elérhetőek rajta vezetett túrák, amiket végighallgatva akár újabb érdekességeket tudhatunk meg az elérhető településekről.

Megtekinthetünk különlegességeket, olvashatunk róluk plusz infókat, és hallgathatunk is vezetéseket. Létrehozhatunk saját útvonalakat, megtekinthetjük másokét és még kincskereső túrákba is belevethetjük magunkat. Az alkalmazás több erőforrást is igénybe vesz, ezért célszerű olyan okostelefont választani, amelyik bírja a strapát egész nap: ilyen például a vadonatúj Honor Magic5 Pro, amely méretes, 5100mAh-s akkumulátorával akár két napig is használható, mielőtt tölteni kellene.

Forrás: Honor

Jegyek, bérletek, menetrend egy helyen

Ha a fővárosba utazunk, a BudapestGO már-már megkerülhetetlen része a közlekedésnek. Egyrészt nem kell bajlódnunk jegyekkel és bérletekkel, ugyanis készülékünk tárolja ezeket, és itt intézhetjük a megújításukat is.

Másrészt egy speciális, az adott megálló ellenőrei által ismert, folyton változó ikon felmutatásával még a QR-kóddal sem kell bíbelődnünk – azonnal átengednek minket. Sőt, a város összes járatának menetrendjét megtaláljuk benne, naprakész formában.

Az útvonalon múlhat minden

A Balatont kifejezetten sokan szeretik bejárni biciklivel. A BalatonBike365 segít megtervezni a túrákat, figyelembe véve a bringázásra kijelölt részeket. A személyre szabott útvonal érinthet specifikus pontokat, az app pedig megmutatja azt is, hogy milyen látnivalók lesznek ott, és mennyit kell nem kerékpárúton tekerni.

A közösségi tudósítás igen hasznos

A Google Maps alternatívájaként lehet kiváló a Waze, amely ugyan  autósoknak van elsősorban kitalálva, de nyilván mindenki igénybe veheti. Legnagyobb erőssége, hogy az élő forgalmat tükrözi, ugyanis a felhasználók járulnak hozzá a működéséhez. 

Lehet jelezni, ha valahol baleset történt vagy épp óriási dugó van, így mások elkerülhetik ezeket az útvonalakat. Az egész app a közösségi szellemre épít, ezzel pedig hozzájárul ahhoz, hogy a forgalom is gördülékenyebb legyen, csomópontok kialakulása nélkül.

Csak ki ne száradjunk!

A szép idő és a rengeteg program között nagyon figyeljünk arra, hogy ki ne száradjunk. A hatalmas hőség idején folyton vizet kell innunk. Célszerű, hogy vigyünk magunkkal egy üveget – bár az nagy eséllyel hamar ki fog ürülni.

Ilyenkor jön jól a Közkutak app, ami az ország egész területén megmutatja, hol lelhetünk ivó- és közkutakra, valamint ivócsapként használható tűzcsapokra – sőt, azok a vendéglátó helyek is rajta vannak, ahol ingyen tölthetünk vizet a palackunkban. Az egész ráadásul folyamatosan bővül, ahogy egyre többen osztják meg az új pontokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!