Digitália

2023.09.24. 06:00

6 profi tanács mindenkinek, aki internetet és számítógépet használ

Folyamatosan próbálnak átverni bennünket, hogy megszerezzék személyes adatainkat és pénzünket. A G Data egyszerű szabályainak betartásával jó eséllyel tudjuk elkerülni az átveréseket.

MW

Forrás: Shutterstock

1. Kerüljük el a pánikot

Természetes reakció, hogy veszélyt látva az ember pánikba esik, és azonnal megpróbál tenni valamit. A pánikhelyzet kialakítása, a félelem kihasználása a kiberbűnözők első és legerősebb fegyvere.

Például kapunk egy e-mailt, amely értesít arról, hogy megszerezték internetes jelszavainkat, és ezek segítségével kamerafelvételt készítettek rólunk, mikor pornóoldalakon jártunk.

Jön egy figyelmeztető levél, amely szerint az Europol vagy a magyar rendőrség gyermekpornográfiával kapcsolatos anyagokat talált a számítógépünkön, ezért – a további eljárás elkerülése érdekében – be kell fizetnünk egy jelentős bírságot a megadott számlára.

Vagy a mostanában gyakran előforduló eset: telefonon felhív bennünket egy kedvesnek és segítőkésznek mutatkozó banki ügyintéző azzal, hogy a számlánkon gyanús mozgások történtek, és érdemes lenne most rögtön biztonságba helyezni a megtakarításainkat egy technikai számlára.

A csalók minden ilyen esetben úgy érik el céljukat, hogy félelmet keltenek, pánikba ejtik az embereket. Érdemes ilyenkor egy pillanatra megállni, tájékozódni, megkérdezni másokat.

Ha a veszélyhelyzetet valósnak is fogadjuk el, még nem kell teljesítenünk az ismeretlen forrásból érkező kéréseket. Így például ha az az érzésünk, hogy a bankszámlánkon lévő megtakarításunk veszélyben lehet, akkor is megszakíthatjuk a hívást, és felhívhatjuk mi magunk a bankunk telebank-szolgáltatását, hogy tájékozódjunk.

2. Ne nyissunk meg ismeretlen mellékleteket

Mellékelve küldjük a rendeléséhez tartozó számlát – írja nekünk egy ismeretlen webshop, ahonnan nem rendeltünk semmit. Ha letöltjük a tömörített mellékletet, és kicsomagoljuk a gépünkön, akkor előfordulhat, hogy kártevőt telepítünk.

Számos biztonsági fenyegetés érkezik e-mail-mellékletek formájában. A Word-dokumentumok, PDF- vagy HTML-fájlok is veszélyesek lehetnek, de még képekbe is lehet kártevőt rejteni.

Ha egy e-mail-mellékletet kapunk valakitől, akit nem ismerünk, és akitől ezt nem vártuk, akkor nem érdemes azt azonnal kinyitni. Törölhetjük is a kéretlen csatolmányokat, vagy tájékozódhatunk eredetük felől.

Még ha a feladó ismert, de a mellékletet nem vártuk, akkor is érdemes rákérdezni a feladónál, hogy a küldés szándékosan történt-e – előfordulhat, hogy egyszerűen feltörték a fiókját, és a nevében küldenek üzeneteket.

3. Ne kattintsunk a kéretlen hivatkozásokra

Az átverések úgy működnek, hogy kihasználják az emberek bizalmát, hiszékenységét. A különböző fordítási szolgáltatások és a mesterséges intelligencia használatával ma a csalók is könnyebben írhatnak magyar nyelvű adathalász e-maileket.

Egyszerűen nem szabad lekattintani az ismeretlen feladótól érkező levelekben található linkeket. Minden esetben ellenőrizzük a feladó e-mail-címét, mert ez árulkodó lehet. Egy közüzemi szolgáltató nem fog például gmailes e-mail címről értesítőt küldeni.

4. Kérdezzük meg az üzenet küldőjét

Nemrég a Facebookon terjedt egy átverés, amely egy, a barátunktól érkező Messenger-üzenettel kezdődik:

„A Facebook jelezte, hogy válasszak 5 barátot, akik segítenek nekem visszajutni a fiókomba, ha elvesztem a jelszavam. Te vagy az egyik. Hamarosan kapni fogsz egy kódot e-mailben, azt kérlek, hogy írd be ide nekem az üzenetbe.”

Ezután kapunk egy e-mailt, benne egy kóddal. Ha ezt a kódot megosztjuk az üzenetben, akkor átadtuk a saját Facebook-fiókunkat egy hackernek.

A kód ugyanis a saját fiókunk visszaállító kódja, és az üzenetet sem a barátunk küldte, hanem egy hacker, aki feltörte a fiókját, és most más fiókokat is meg szeretne szerezni.

Ha ilyen jellegű üzenetet kapunk, mindig beszéljünk azzal, aki küldte – ez a legegyszerűbb módja, hogy megtudjuk, mi történik valójában.

5. Nem érdemes szórakozni egy jól működő géppel

Szomorú tény, hogy a legtöbb kártékony program azért kerül a gépekre, mert a tulajdonosa önként a telepítés mellett döntött.

A torrentoldalakról letöltött programtörések kártevőket tartalmazhatnak. Aki a vírusirtó szoftverének riasztását kikapcsolja, és annak ellenére telepíti a programot, az extra veszélynek teszi ki a gépét – figyelmeztet a G Data.

Veszélyt jelentenek azok a weboldalak is, amelyek egy vicces vagy érdekes videó megtekintéséhez egy kodek (vezérlő) telepítését kérik.

A kézenfekvő megoldás, hogy ne telepítsünk véletlenszerű alkalmazásokat, és ha valamit mégis telepítenénk, akkor először keressünk rá a nevére az interneten, és olvassuk el a felhasználók véleményét, hozzászólásait.

6. Bízzuk jelszókezelőre a jelszavainkat

Az internetes szolgáltatások szaporodásával nehéz minden egyes weboldalhoz és alkalmazáshoz megfelelően erős és egyedi jelszót kitalálni – ilyenkor jön jól egy jelszókezelő.

Nem feltétlenül van szükség egy újabb szoftverre, bízhatjuk magunkat a böngésző jelszókezelőjére, de egyes biztonsági szoftverek is rendelkeznek ilyen modullal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!