Digitália

2024.06.14. 06:00

Az afrikai elefántok a nevükön szólítják egymást, mint az emberek

A felfedezés közelebb vihet, hogy jobban megértsünk más állatokat – és saját magunkat is.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Uwe Beckmann

Sok éve gyanítják már, hogy az afrikai elefántok a nevükön szólítják egymást. Mindeddig azonban nem volt olyan kutatás, amely igazolta volna, hogy az afrikai elefántok által kibocsátott hangok között ténylegesen szerepelnek-e egyedi, egy-egy konkrét állatra vonatkozó, állandó jelzések, azaz nevek. Mickey Pardo és csapata gépi tanulási modellekkel elemezte a kenyai Amboseli Nemzeti Parkban és Samburu Nemzeti Parkban 1986 és 2022 között rögzített hangokat.

A kutatást a Nature-ben tették közzé.

Amikor elefánthangról van szó, leginkább hangos trombitálást képzelünk el. Valójában mély, dübörgő hangot bocsátanak ki, részben az ember által érzékelhető hangtartomány alatt. A kutatók a neveket ebben a dübörgő-dörmögő hangtartományban kezdték keresni.

Az elemzés során gépi tanulási modellt vetettek be. A modell megtanulta a konkrét elefántokhoz irányuló hívások mintázatát, majd más hívásminták alapján megjósolta, hogy ez a hívás közülük melyik állatot szólította meg.

Pardo és kollégái rájöttek, hogy még ha a hangok ugyanattól az elefánttól származnak is, a hasonlóság mértéke a hangot fogadó egyedtől függően eltérő. Magyarul: a hívók nem utánozták a hívott elefánt hangját, hanem olyan egyedi hangmintát bocsátottak ki, ami csakis a másik állatot jellemzi – azaz a saját nevén szólítja.

A kutatócsoport 17 elefánttal tett próbát, hogy meghallgassák a nevüket. Ebből megtudták: a hívást fogadó afrikai elefántok felismerik a nevüket, „válaszolnak”. Íme, egy ilyen videó:

Az elefánt a „néven szólításra” úgy reagált, hogy szélesre nyitotta a füleit, és csapkodott velük. Még akkor is képesek megállapítani, hogy a hívás rájuk irányult, ha a hívás irreleváns az adott helyzetben.

Nem az afrikai elefántok az egyetlenek, amelyek a nevüket is tartalmazó hívásokat (hangokat) bocsátanak ki. Már korábban is beszámoltak tudósok arról, hogy a palackorrú delfineknek és a papagájoknak is vannak olyan „hívójeleik”, amelyekkel azonosítják az egyedeket.

„Érdekes módon azt tapasztaltuk, hogy az afrikai elefántok néven szólításai egyediek, nem utánozzák a másik állatét – mondta Pardo. – Ez arra utal, hogy az afrikai elefántok ugyanúgy néven szólítva hívhatják egymást, mint az emberek. Más állatok csak egyszerűen utánozzák »a hívott fél« hangját.”

A tanulmány azt sugallja, az afrikai elefántoknak azért kell név szerint azonosítaniuk egymást, hogy összetett társadalmat alkossanak, és mert képesek az absztrakt gondolkodásra. Pardo szerint hangjuk fejlődését tanulmányozva kulcsokat kaphatunk az emberi nyelv fejlődésének megértéséhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!