Digitália

2 órája

Meglepő, de az önzőnek tartott macskák ismerik az igazi, mély gyászt

Tudósok igazolták, hogy a macskák gyászolnak egy házi kedvenc elvesztése miatt, beleértve még a kutyákat is.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Ripio

Megkérdőjelezi régi előítéleteinket egy nemrégiben készült tanulmány: a macskák nem érzéketlen, rezignált lények. Több száz eset megfigyeléséből vonták le azt a következtetést, hogy a világot egy buddhista szent nyugalmával szemlélő bundás minitigrisek őszintén gyászolnak még kutyák elvesztése esetén is.

Az ember messze nem az egyetlen állat – fogalmaz a tudóscsoport –, amelyik meggyászolja halottait. Delfineket, elefántokat és számos más közösségben élő lényt figyeltek már meg, amelyek a gyász jeleit mutatják. Például az orca – ismertebb nevén: gyilkos bálna – anyák sokáig őrzik elhunyt kölykeiket: 2018 augusztusában megfigyelték és fotózták, hogy mikor egy orka borjú elpusztult Vancouver-sziget partjainál, s az anyja 17 napig magánál tartotta a holttestét.

Két évvel ezelőtt a zambiai Chimfunshi Wildlife Orphange Trustban egy Noel nevű nőstény csimpánz próbálta megtisztítani halott fogadott fia, Thomas fogait, amit sokan „halotti rituálénak” tartottak.

Az elefántok arról is híresek, hogy visszatérően meglátogatják halott családtagjaik maradványait, simogatják csontjaikat, s ide-oda ringatóznak, amit megfigyelők „virrasztásként” azonosítanak.

Talán a legdrámaibb, tudós által feljegyzett eset 1972-bből, Jane Goodalltól származik. Az angol etológus, antropológus és primatológus (főemlőstudós), a csimpánzok szociális és családi életének legismertebb kutatója, szemtanúja volt, hogy egy Flint nevű fiatal hím csimpánz annyira elkeseredett anyja, Flo halála miatt, hogy egy hónapig nem evett, felhagyott a társasági élettel és végül elpusztult.

Az utóbbi években több tanulmány igazolta, hogy – egyébként a laikus megfigyelésekkel összhangban – a kutyák rengeteg szomorúságot mutatnak, amikor a környezetükben addig élő emberek vagy más háziállatok eltávoznak. De kevés tudományos figyelmet szenteltek a macskák gyászképességének – ezt most a michigani Oakland Egyetem tudósai pótolták.

Az Applied Animal Behavior Science folyóiratban múlt hónapban megjelent új tanulmányukban a csapat több mint 400 olyan macskatulajdonos esetét vizsgálták meg, akik a múltban elveszítettek egy másik házi kedvencet. A tulajdonosokat túlélő macskájuk rövid és hosszú távú viselkedési változásairól kérdezték.

Összességében azt találták, hogy meglepő módon

az érzéketlennek hitt macskák viselkedésében hasonló változásokat tapasztalnak, mint a kutyáknál.

A cicák kevesebbet esznek vagy alszanak, több-kevesebb figyelmet kérnek emberektől, „úgy tűnhetnek, hogy keresik elveszett társaikat” – írták a kutatók. És minél tovább éltek a macskák elveszett társukkal, vagy minél jobb volt a kapcsolatuk, annál több jelét mutatták gyászuknak. A macskák körülbelül kétharmada más macskákkal, egyharmaduk kutyákkal élt együtt.

A gyászt a tudósok evolúciós eredetű biológiai összetevőnek tartják. A folyamat érzelmi rendszerét, amely a szeparációs szorongást követően aktiválódik, a szociális kötődéshez, illetve a kötődéshez kapcsolódó neurokémiai anyagok gerjesztik, és több emlősfaj agyának hasonló régióiban térképezték fel. Mindez a gyász adaptív jelentőségét sugallja: feltételezik, hogy a gyász fontos szerepet játszik a kötelékek és a csoportkohézió fenntartásában.

Természetesen még további kontrollvizsgálatokra lesz szükség, hogy megállapítsák a „macskagyász” valódi mértékét. Mindenesetre mostantól észszerű feltételezni, hogy a macskák nem annyira szívtelenek, mint amilyennek általában ábrázolják őket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!