meglepő, de igaz

2018.02.09. 13:36

Nem délről, hanem a Himalájából származnak a citrusfélék

Sokan úgy gondolják, hogy a citrom, a narancs és társaik a mediterráneum szülöttei, a kutatók azonban kiderítették, hogy ez nem igaz.

Bár manapság a világ minden táján nevelnek citrusféléket, az eredetük korábban nem volt világos. Egy nemzetközi kutatócsoport az Egyesült Államokban és Spanyolországban genetikai elemzés alá vetette a kínai mandarintól a sevillai narancsig több mint 50 citrusféle DNS-ét. A Nature folyóiratban publikált tanulmány szerint a mai citrusfélék számos természetes citrusfajtól származnak, amelyek az indiai Asszám állam keleti részén, Mianmar északi részén és a kínai Jünnan tartomány nyugati részén élnek.

Az első citrusfák nyolcmillió évvel ezelőtt jelentek meg a térségben, mielőtt az egész Földön elterjedtek volna.

Amikor évmilliókkal ezelőtt megváltoztak az éghajlati körülmények, gyengült a monszun és szárazabb lett az idő, a citrusfélék a Himalája térségén túl is elterjedtek, egész Délkelet-Ázsiát meghódították. Onnan aztán a világ minden tájára eljutottak, köztük Ausztráliába is, négymillió évvel ezelőtt.

Az elemzés szerint a mai citrusfélék évmilliók evolúciós fejlődésének eredményeként alakultak, majd az ember is több ezer éven át termesztette őket.

A ma fellehető citrusfélék genetikai térképeinek felrajzolása abban is segíthet, hogy a tudósok megállapítsák, mely fajták az ellenállóak a betegségekkel szemben.

Az eredményeket új citrusfélék nemesítéséhez ugyancsak felhasználhatják.

A citrusfélék fosszilis maradványai rendkívül ritkák. Délnyugat-Kínában ugyanakkor találtak már egy nyolcmillió évesként meghatározott megkövesedett citruslevelet, ami az új genetikai kutatásokat támasztja alá.

Borítókép:  Anetlanda/Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!