Természetvédelem

2018.04.20. 13:57

A tehén lesz a legnagyobb emlős a Földön, ha nem vigyázunk

Az ember kivándorlása Afrikából több tízezer évvel ezelőtt elpusztította a nagytestű emlősöket, ha ez a folyamat folytatódik, a tehén lehet néhány évszázadon belül a legnagyobb emlős a Földön - figyelmeztettek tanulmányukban amerikai kutatók.

A hominidák, köztük a neandervölgyi ember és rokonai elterjedése Afrikából egybeesett az olyan emlősök kihalásával, mint a mamut, a kardfogú tigris és az óriástatu.

„Nagyon világos folyamatot fedezhetünk fel az állatok nagyság szerinti kihalásában, amely az emberfélék Afrikából való kivándorlása nyomán következett be” – mondta Felisa Smith, az Új-Mexikói Egyetem kutatója, a Science című folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője a Reuters hírügynökségnek.

Az emberek a húsért vették célba ezeket az állatokat, miközben a kisebb testűek, köztük a rágcsálók megmenekültek – írták a kutatók tanulmányukban, amely 125 ezer év tendenciáit elemezte.

Kimutatták például, hogy az ember megérkezése után Észak-Amerikában a szárazföldi emlősök átlagos testtömege 98 kilogrammról 7,6 kilogrammra zsugorodott.

„Ha a trend folytatódik, a maga 900 kilójával a házi tehén lehet a legnagyobb állat a Földön pár száz év múlva”

- vélik a szakemberek.

Ez az olyan állatok kipusztulását jelentheti, mint az elefánt, a zsiráf vagy a víziló. Emlékeztettek arra, hogy márciusban elpusztult a világ utolsó hím északi szélesszájú orrszarvúja Kenyában.

Más kutatók azonban megkérdőjelezik az elméletet, emlékeztetve a fajmegőrzési erőfeszítésekre. Thomas Brooks, a Természetvédelmi Világszervezet (IUCN) vezető kutatója nem tartja valószínűnek a folyamatot. Emlékeztetett arra, hogy más kutatások azt jelzik, éppen a nagytestű emlősök, mint az elefánt élveznek jobban védettséget a természetvédelmi területeken, és nem a kisebbek. A szervezet vörös listáján például nem szerepel a veszélyeztetett fajok között a tehénhez hasonló nagyságú afrikai bivaly vagy a barnamedve.

Borítókép: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!