felfedezés

2018.06.22. 17:19

Nem bujkálhat többé a világegyetem egyik legfontosabb anyaga

Megtalálták ugyanis a kis lurkót.

Egy nemzetközi kutatócsoport megtalálta az univerzum rejtőzködő hagyományos anyagának eddig hiányzó utolsó részét.

Hagyományos anyag, vagy barionok alkotják az összes létező objektumot a csillagoktól a fekete lyukak magjáig. Mostanáig azonban az asztrofizikusok csak kétharmadát tudták felderíteni annak az anyagnak, amely az elméleti kutatók szerint az ősrobbanás során létrejött.

A nemzetközi kutatócsoport a hiányzó harmadra a galaxisok közötti űrben talált rá. Ez az elveszett anyag oxigéngáznyalábok formájában létezik nagyjából egymillió Celsius-fokon – mondta Michael Shull, a Coloradói Egyetem munkatársa, a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője.

Az anyag megtalálása fontos lépés az asztrofizikusok számára

- mondta Shull.

2012-ben Shull és kollégái úgy vélték, hogy a barion-anyag hiányzó 30 százaléka valószínűleg az űrben hálószerű mintázatban megtalálható intergalaktikus anyagban, a WHIM-ben található (Warm-Hot Intergalactic Medium, vagyis Meleg-Forró Galaxisközi Anyag).

A galaxisok közötti térségekben a hiányzó anyag kutatásához a szakértők egy sor műholdat irányítottak az 1ES 1553 jelű kvazár felé. A kvazárok hatalmas tömegű fekete lyukak a galaxisok közepén, amelyek kisugárzott energiamennyisége rendszertelenül fel-fellobban.

„Ez gyakorlatilag egy nagyon fényes világítótorony odakint az űrben”

- mondta Shull.

A tudósok rengeteg információt gyűjthetnek abból, ahogyan egy kvazár kisugárzása áthalad az űrön.

Munkája nyomán a kutatócsoport magasan ionizált oxigéngáz jeleit találta a kvazár és a Tejútrendszer között, amely elég nagy sűrűségű ahhoz, hogy – az egész univerzumra vonatkoztatva – a hagyományos anyag hiányzó 30 százalékát alkossa.

„Megtaláltuk a hiányzó barionokat”

- mondta Shull.

A szakember úgy vélte, hogy a galaxisok és kvazárok évmilliárdok alatt engedték ki ezt a gázt az űrbe. Shull szerint a kutatóknak felfedezésüket oly módon kell bizonyítaniuk, hogy további fényes kvazárok felé irányítják a műholdakat – olvasható az Eurekalert tudományos hírportálon.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock / Denis Belitsky

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!