2018.06.27. 14:45
Sámánok keleten és nyugaton
A szellemek választják, s tanítják meg arra, hogyan essen transzba, miként repüljön lélekben az égi világokba.
Manapság minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi a titokzatos megfoghatatlant, az ősök, szellemek misztikus világát. Sosem fordultak ennyien kérdéseikkel az ismeretlenhez, s talán sosem várták ennyire a választ régmúlt világok tapasztalataiból. Mi lehet ennek az oka? Kíváncsiság? Vagy épp reményvesztettség? Régi, titkolttá kényszerített hagyomány nyíltan vállalt megélése? Talán mindegyik így, együttvéve..
Kiből lesz sámán?
Egyes területeken leszármazás alapján nevezik ki, de a sámánt minden esetben a szellemek választják, s tanítják meg arra, hogyan essen transzba, miként repüljön lélekben az égi világokba, vagy hogyan ereszkedjen le veszélyes szakadékokon a földalatti világ rettenetébe, hogy húsát csontvázig lepusztítsák, majd összerakják, hogy új életre születve nyerjen új erőt, s helytálljon a szellemekkel szemben, gyógyítson vagy jövendöljön.
Majd ha mindezzel végzett, élje ugyanolyan hétköznapi életét, mint akárki más.
A közösség e választottjai mégis egyszerre varázslók, orvosok és papok, szociális gondozók és misztikusok. A hosszú évszázadok során gyakran nehezítették meg amúgy is szenvedésekkel teli életüket, üldözték őket őrülteknek kiáltva ki, sőt, még létüket is megtagadták, mondván, hogy csak az antropológusok képzeletének szüleményei.
Pedig nagyon is éltek ők. S élnek ma is. S ha körülményeik meg is változtak, feladataik ugyanazok.
Közvetítik a kéréseket az ősök szellemei felé. S ha szívességet kérnek vagy gyógyulást, akkor cserébe ők is feláldoznak valamit saját értékeikből. Régebben lovat vagy tehenet, mostanában már inkább birkát. A feláldozott állat lelkét pedig visszakísérik a túlvilágra, hogy az a következő áldozatok nemzedékét újratermelje. Mert ez az egyensúly képezi alapját a közösség és az egyén összetartásának.
Hol terem a sámán?
Úgy tartják, hogy Szibéria és Mongólia a sámánkultúra bölcsője. Maga az elnevezés is az evenkik (tunguz), a szibériai erdők vadászó, rénszarvastenyésztő népének nyelvéből származik. A 19. században és a 20. század elején – az antropológusok első terepmunkáik megkezdésekor – ezek a népek már csak a két modern hatalom, Oroszország és Kína közé beszorult jelentéktelen közösségek voltak.
Mongóliában és Dél-Szibériában a sámánizmusnak még a tibeti buddhizmussal, vagyis a lámaizmussal is meg kellett küzdenie. A sámánvidékek között Mongólia különleges helyet foglal el, mert itt igen korai, nem európai írott forrás áll rendelkezésre. A legtöbb sámánnak nincs is írott hagyománya, a sámánokról szóló leírásokat az odaérkező kívülállók készítették, kik nem is tudtak mást tenni, mint elfogult, szubjektív leírást adni, s a sámánt saját szimpátiájuk vagy ellenszenvük tükrében ábrázolni.
Kik azok a burjátok?
Az Oroszországban, Dél-Szibériában található Bajkál-tó a maga 1650 méterével a világ legmélyebb tava, és magába foglalja a Föld édesvíz készletének egyötödét. Környéke a sámánok és a mondák világába kalauzolja az utazókat. Ott élnek ma a bonyolult eredetű burját törzsek, kik a mongol népek északi csoportjához tartoznak. A Bajkáltól nyugatra élők (nyugati burjátok), valamint az attól keletre lévők (keleti burjátok). A Bajkál nem csupán a tagolódásban, hanem a hitvilágban is választóvonalat jelent: az emberek világfelfogását nyugaton a sámánizmus jellemzi, keleten pedig a lámaizmus hatja át a gondolkodást.
A burjátok sámánszertartása
Sámánszertartásuk két fő csoportra osztható: az egyikbe tartoznak a valamilyen probléma orvoslására előhívott szertartások (betegség, családi, vagy anyagi gondok megszüntetése), míg a másik az áldozati szertartások különféle változatait tartalmazza. Lényeges különbség köztük, hogy a problémamegoldó határozott kérést teljesít, az áldozati szertartás során azonban lényegesen általánosabb a kérés, a cél az, hogy az emberek és a szellemlények jó kapcsolatban maradjanak.
Fekete és fehér sámánok
Több dél-szibériai népcsoportnál, s a burjátoknál is a sámánjelöltek a képességeiket fekete és fehér jellemzők szerint kapják. A fehér és fekete sámánok öltözete és felszerelése alapvető részleteiben különbözik. Legszembetűnőbb különbség, hogy a fekete sámán dobot használ hátasként a fehér hátasát pedig egy, a lámákéhoz hasonló csengő képezi. Védőistenségük is különböző, a fehéreké, a buddhista mitológiából ismert Fehér Öreg, a természet ura, a feketéké pedig Manzsalai, gyakran a fekete, vad jelzőkkel illetett istenség. A fehér sámánokat tevékenységükből eredően a burjátok csontkovácsnak nevezik, s sokuk nem is tartja őket valódi sámánnak.
A fekete és fehér sámánképességek különböző fokokon sajátíthatók el a fekete illetve a fehér beavatási szertartások során. Ez a többlépcsős szertartássorozat kíséri végig egy sámán egész pályafutását. Amíg a burját fekete sámánok tizenhárom beavatáson esnek túl, mire elérik a nagysámán rangot, addig a fehér sámánok beavatásának – ezzel szemben – csupán három fokozata van. Erejük minden beavatás alkalmával növekszik, ami öltözetük és eszköztáruk gyarapodásán is jól látható.
Ismeretes tény még az is, hogy a sámán mindig szigorúan ellenőrzött körülmények között lép transzba, ami lelkileg mindig nagyon veszélyes, hiszen tudata megbomlásának, de akár halálának kockázata is állandóan jelen van. A sámán révületét régebben a hipnózishoz hasonlították, de ma már pontosabbá vált a megfogalmazás: aktív éber hipnózis.
Dél-amerikai sámán szokások
A samanizmus nem korlátozódik Szibériára, módosult formáit – vagy legalábbis hatását – fölleljük az észak- és dél-amerikai indiánok között is, akiknek feltételezhető a szibériai mongol fajtájú népekkel való antropológiai rokonsága, vagy legalábbis közös eredete.
Szibériában a sámánizmus hangszere a dob, Dél-Amerikában a csörgő. Nálunk a magyar népmesékből ismert táltosló azonosítható velük.
A mesékből tudhatjuk, hogy a táltosló nem közönséges ló, a csenevész, göthös gebe, akit a gazdája választ ki mindezek dacára (mert megsúgják neki), és kénytelen a hátán cipelni, annyira erőtlen. Eközben a táltosló rendszerint el is pusztul, de mivel gazdája megmosdatja, tejjel itatja, újraszületik, mint gyönyörű paripa, és a gondolat sebességével képes szállni.
A sámándob hangja, akár a lópata dobogása.
A sámándob transzállapotba juttatja a sámánt, hogy képes legyen érintkezni a szellemekkel, épp úgy, ahogy a táltosló is elrepíti őt, ahová csak akarja.
A történelem nélküli népek vallási világában az egyik legkidolgozottabb és legegységesebb vallási modellt a sámánizmus formái jelentik. Az Európa keleti, Ázsia északi és középső régiójában és Észak-Amerikában élő – zömében vadász vagy nomád állattartó népek közös hitvilágáról van ebben az esetben szó, amely a világvallások és a magaskultúrák perifériáján sok évezreden keresztül megőrizte önállóságát.
A sámánizmus, mint alapvetően egységes vallási kultúra eltűnése – szemben a közép- és dél-amerikai vallási rendszerek gyors megsemmisülésével – évezredes folyamatnak bizonyult, kiváltó oka lehetett az életmód megváltozása, a civilizációs fejlődés, de egy-egy nép eltűnése, idegen hódítók uralma alá kerülése vagy a világvallások – elsősorban a kereszténység, a buddhizmus és az iszlám – misszionáló hatása is.
A sámánhit egyes elemei viszont vallásváltások után is fennmaradtak: a népi hiedelemvilágban éltek tovább, de – mint mondjuk a tibeti és a mongol buddhizmus esetében – magába a győztes hitrendszer tanításába és rítusrendjébe is beilleszkedhettek.
Sámánok most
A Szovjetunióban a rendszerváltásig halottnak hirdették a sámánideológiát. A 20. század kommunista rendszerei épp az ázsiai sámánizmus legfőbb területein uralkodtak. Ezeken a vidékeken a sámánizmust Sztálin idején a többi vallással együtt erősen üldözték. Mivel a sámánizmusnak nem voltak lebontható templomai, kolostorai, az üldözés egyenesen magát a sámánt vette célba. Szibériában helyi vezetőknek tekintették őket, osztályellenségnek, akik ellenségesen viseltetnek a szovjet rendszer iránt, s gyakran száműzték, máskor meg helikopterből kidobva biztatták őket repülésre.
Kínában a sámánizmus a belső-ázsiai kisebbségek körében terjedt el. A többi vallással együtt ott is elnyomták. A sámánizmust feudális baboná-nak tartották, amelyet hamis gyógyítók éltetnek, akik a falujuk lakóit saját érdekükben kizsákmányolják. Ott, a Szovjetunióval ellentétben, igen kevéssé kutatták a sámánizmust a kommunista időszakban, s a jelenlegi helyzetről sem tudunk túl sokat.
Azután a szovjet gulágok felszámolásával szinte egy időben az egész gondolkodásmód és az ősi kultúra életre kelt. A munkatáborokat túlélt sámánok vagy leszármazottaik elővették a dobokat, és újra praktizálni kezdtek. Életre hívták a kihaltnak vélt anyanyelvet, s bár a hétköznapokban változatlanul oroszul beszéltek, de a szertartásokat kizárólag anyanyelven vezették le. Az ősök szellemeivel csak így lehet kommunikálni. Az Uraltól keletre pedig sok milliót tesz ki azoknak nem szláv származású embernek a száma, kik szintén hisznek és bíznak a sámánokban, akiknek hagyományos feladata, hogy a túlvilággal kapcsolatba lépve gyógyítsanak, jósoljanak, tanácsokat adjanak.
Manapság újra óriási az érdeklődés és a hit újjászületett. A sámánoknak újból szabad végezni a munkájukat, az emberek visszatértek hozzájuk, annak ellenére, hogy a buddhizmus is nagyobb teret hódított meg, mint korábban. A sámán vagy táltos kifejezést mai értelemben arra is mondják, aki transzban, vagyis aki megváltozott tudatállapotában, révülésében (ez a rév, átkelés szóból származik) is ura tud maradni önmagának. A sámán feladata a jóslás, érintkezés az alsó és felső világgal, a gyógyítás, valamint a közösség szellemi útmutatása, vezetése. A hagyományok, mesék, versek őrzője és továbbadója.
Borítókép: Ulánbátori sámán szertartás közben / Shutterstock