kilenc sikertelen meghallgatás

2018.07.25. 22:00

Szabadulhat a börtönből John Lennon gyilkosa

Legutóbb, 2016-ban az ügyében döntő testület arra hivatkozva utasította el a kérelmét, hogy a gyilkosságot előre megfontolt szándékkal követte el, és hírnévre pályázott a tettével.

jövő hónapban döntenek Mark David Chapman szabadlábra helyezés iránti kérelméről.

John Lennon gyilkosa, Mark David Chapman kilenc korábbi sikertelen kísérlet után tizedszer is beadta a szabadlábra helyezés iránti kérelmet. Meghallgatására augusztusban kerül sor.

John Lennon autogramot ad gyilkosának, aki hat órával később lelövi őt. Fotó: Wikipedia

Legutóbb, 2016-ban az ügyében döntő testület arra hivatkozva utasította el a kérelmét, hogy a gyilkosságot előre megfontolt szándékkal követte el, és hírnévre pályázott a tettével.

Yoko Ono szintén ellenzi Chapman szabadon bocsátását, egyrészt mivel aggódik a saját és fiai, Julian és Sean életéért, másrészt pedig azért, mert úgy véli, hogy a gyilkos is veszélyben lenne azoktól a Lennon-rajongóktól, akik még mindig bosszút akarnak állni a legendás zenész haláláért.

Mark David Chapman manapság Fotó: Wikipedia

Az elmúlt hónapokban ugyanakkor New York államban több olyan gyilkost – köztük gyerekgyilkosokat is – szabadlábra helyeztek, akiknek a korábbi években beadott kérelmeit Chapmanéhez hasonlóan elutasították. Mindez pedig arra enged következtetni, hogy a legkevésbé sem kizárt, hogy ezúttal a 63 éves Mark David Chapman kérelmének is helyt adhatnak.

Borítókép: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!