Szkíta íjászok jártak az Ork-hegyen

A Hernád völgyének első honfoglaláskori temetőjét és különleges bronzkori erődítményt találtak a Magyar Nemzeti Múzeum régészei az Ork-hegyen, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Encstől északra, Méra határában – számol be róla a Magyar Idők.

Mint az összefoglaló rámutat, az M30-as autópálya nyomvonalán kilenc régészeti lelőhelyet tár fel a múzeum, de körülbelül hetven található még azon a szakaszon, ahol a miskolci autópályát összekötik a kassaival.

Azt írják: nem tudni, hogy van-e összefüggés A gyűrűk ura című regény torz szüleményeinek neve és az Ork-hegy neve között, ám ­helyiek valamiért így hívják a helyet, a régészek pedig ragaszkodnak a különös elnevezéshez, amivel a külföld érdeklődését is felkelthetik.

A régészeti feltárást Larsson Nicklas svéd származású régész vezeti, aki már több mint tíz éve él Magyarországon. Larsson csaknem hatvan földmunkást irányít, akik gödröket tárnak fel, de háznyomokat, árkokat is, hogy megállapíthassák az épületek egymáshoz való viszonyát.

A terepre különböző színű talaj a jellemző:

a sötétebb foltok azt jelzik, hol bolygatták meg egykor, ezért ilyen helyekre érdemes belenyomni az ásót.

A beszámolóban az áll, eddig a négyhektárnyi felületen rengeteg cölöpnyomot találtak, nagy falakkal vehették körbe a bronzkori földvárat. A geofizikai felmérés már a két nagy árkot is előre jelezte, amely körbeölelte a települést, ezeket részben kibontották, vagy még csak ezután fogják. Az viszont a régészeket is meglepte, hogy az árok előtt és mögött is több cölöplyuksort találtak, tehát a szokásosnál jobban védték erősségüket az itt lakók. Ám, mivel valószínű, hogy kereskedelemmel foglalkoztak, volt is rá okuk. A dániai Torupgardsvej és Stengard településeken olyan 4500 éves, bronzból öntött kardokat találtak, amelyek a kutatók szerint valahol a Kárpát-medencében készülhettek.

Az őskori kereskedelmi utak hálózatában a Hernád folyó völgyének fontos szerepe lehetett.

Az Ork-hegy tetején ugyanis egy pár száz fős település állhatott, ami viszonylag nagynak számított a középső bronzkorban Kr. e. 1500 körül. Valószínű, hogy bronztárgyakat készítettek, de valahonnan máshonnan tettek szert a rézre és az ónra, amiből a bronzot öntötték. Kerámiájuk az eddigi leletek szerint a nagyrévi kultúráéhoz köthető, előkerült egy szép, szvasztikamotívumos bögre is – a korban általában a napot jelképezte –, de egy kis csörgőt is találtak, amelyet röntgenezni fognak.

Az erődített település területén több száz szkíta típusú, háromélű bronz nyílhegy került elő,

amelyek egy kora vaskori fegyveres konfliktus emlékei lehetnek. Nagyon is elképzelhető, hogy a szkíták miatt erődítették egyre jobban településüket az itteniek: a késő bronzkorban preszkíta és szkíta népesség jelent meg az Alföldön, és több lelőhelyen hasonló eseményekre lehet következtetni: mindenütt nyílzáporok nyomai árulkodnak a heves harcokról.

A Magyar Idők cikke felidézi, hogy honfoglaló őseink először a Felső-Tisza-vidéket szállták meg, majd a folyók mentén fokozatosan északabbra, a hegyvidékekre is eljutottak. A bronzkori település mellett, Szalaszend környékén hét honfoglaló sírját is megtalálták, igaz, e X. század eleji sírokat valakik kirabolták (még a honfoglaló időkben). A legérdekesebbnek az első számú sírt tartják a szakemberek,

amelyet az Ork-hegyi íjásznak kereszteltek el.

Ez a szabad harcos szép kort megélt zivataros évszázadához képest, hiszen a csontvizsgálatok alapján legalább 50-60 évesen halt meg a 165 centiméter magas, europid és némi ­mongoloid vonású férfi.

„Az íjászfelszerelés egysége az, ami igazán különleges, a bal válla mellé helyezték a nyíltartó tegezét, a tegezben nagy nyílhegyek is voltak, közöttük egy sajátos, nagy méretű, áttört pengéjű gyújtó nyílhegy is, amelynek rései­be olajos kanócot fonhattak”

– magyarázta a lapnak Pusztai Tamás régész, a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóságának vezetője.

A harcos övénél megtalálták a tarsolyát is, benne tűzgyújtáshoz szükséges kovakövet és vasból készült tűzszerszámát tartotta.

Borítókép: Magyar Idők / Bicskei József